A 2013-2014-es Prva HNL (szponzorált néven T-com Prva HNL) a horvát labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályú versenyének 23. alkalmából megrendezett bajnoki év. A 2011-2012-es szezonbeli szabályok szerint a bajnokságban 16 csapat helyett 10 lép pályára. A bajnokság 2013. július 12-én kezdődött és 2014. május 17-ig tart.
A bajnokság legsikeresebb csapata a Dinamo Zagreb, aki a mostani bajnokságot is beleszámítva 16-szor nyerte meg a bajnoki kupát. Ennek következményeként a csapat kvalifikálta magát a 2014–2015-ös bajnokok ligája selejtezőkörébe. A HNK Rijeka, a HNK Hajduk Split és az RNK Split a második legnagyobb nemzetközi kupa selejtezőjébe, a 2014–2015-ös Európa-ligájába kvalifikálták magukat. A bajnokság kiesője az utolsó helyezett NK Hrvatski Dragovoljac, aki a következő évben a másodosztályban folytatja pályafutását. A kilencedik helyezett NK Slaven Belupo Koprivnica osztályozó mérkőzést vív a másodosztály második helyezettjével, a HNK Cibaliával a bennmaradásért. A bennmaradás két meccs után dől el, amelyet egy hazai és egy vendég mérkőzésre bontanak.A két mérkőzés alatt jobban szereplő csapat marad, esetleg kerül be az első osztályba.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozzák meg:
- a bajnokságban elért győzelmek száma
- a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
Amennyiben nemzetközikupa-indulást, vagy kiesést jelentő helyen alakulna ki pontegyenlőség, úgy a sorrendet az alábbi szempontok szerint határozzák meg:
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
- az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken „idegenben” szerzett gólok száma
További információk Csapat, Város ...
Bezárás
További információk HNK Cibalia, 2-2 ...
Bezárás
További információk NK Belupo, 2-1 ...
Bezárás
Gradski stadion u Koprivnici, Koprivnici , Horvátország Nézőszám: 3000 Játékvezető: Ivan Bebek (horvát) ( horvát) |
Az NK Belupo nyert 4-3-as összesítéssel, így az első osztályban maradt.
További információk #, Csapat ...
Bezárás
Utolsó frissítés: 2014. május 17.
Forrás: http://www.focikatalogus.hu/horvat-bajnoksag
A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. gólkülönbség, 4. szerzett gólok száma.
(B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes
További információk Játékos, Csapat ...
Játékos | Csapat | Gólok száma |
Duje Čop | Dinamo Zagreb | 22 |
Andrej Kramariĉ | Rijeka | 18 |
Leon Benko | Rijeka | 16 |
EL Soudani | Dinamo Zagreb | 16 |
Ivan Krstanovic | Rijeka | 14 |
Ante Budimir | Lokomotiva Split | 14 |
Junior Fernandez | Dinamo Zagreb | 13 |
Antun Maglica | Hajduk Split | 12 |
Mario Pašalič | Hajdu Split | 11 |
Josip Ivancic | Zadar | 9 |
Bezárás