magyarországi zöld párt (2005–) From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Élőlánc Magyarországért magyarországi párt, „ökopártként” az ökológiai politika értékeit képviseli. Létrejötte óta tevékenységével, akcióival, állásfoglalásaival fellépett és több ízben civil összefogást kezdeményezett egyebek közt a genetikailag módosított szervezetek terjedése, a természeti és épített környezet rombolása, számos – köztük budapesti belvárosi – környezetpusztító beruházás, vagy azok terve, a határon átnyúló környezetszennyezések ellen, továbbá a vasútvonalak, a kisiskolák, a közvagyon védelmében – a részvétel, az önrendelkezés és az emberi léptékű gazdaság jegyében. Újra megjelentették a Kisúgót,[1] az 1980-as évek magyar szamizdat folyóiratát.
Élőlánc Magyarországért | |
Adatok | |
Elnök | Ács Sándorné, Bárdy Péter, Ertsey Attila, Kelemen Tas, Lányi András (közösen alkotják az elnökséget) |
Alapítva | 2005. október 8. |
Székház | 2422 Mezőfalva Petőfi Sándor u. 4. |
Ifjúsági tagozat | - |
Pártújság | Kisúgó |
Ideológia | zöldpolitika |
Politikai elhelyezkedés | balközép[forrás?] |
Nemzetközi szövetségek | – |
Hivatalos színei | zöld, fehér, kék |
Weboldala |
Az Élőláncot 2005. október 8-án civilek, köztük az egykori demokratikus ellenzékhez kötődő, illetve különböző zöld civil szervezetekben aktív fiatal értelmiségiek alapították Budapesten. Az ökopárt célja, hogy a politikai döntéshozatalban és végrehajtásban megjelenjék és uralkodóvá váljék a jelen és a jövő nemzedékekért felelős, rendszerszemléletű, a hosszú távú hatásokat és célokat figyelembe vevő szemléletmód.
Az ökopárt 2005. december 10-i közgyűlésén fogadta el a Kishantosi Programot, az Élőlánc 2006-os választási programját.[2] Ennek preambuluma szerint az "Élőlánc Magyarországért az emberhez méltó élet természeti és kulturális feltételeinek védelmére alakult, a közöny és a beletörődés ellen küzd, és azoknak a csatlakozására számít, akik nap mint nap tapasztalják jogaik megcsúfolását, és megelégelték a hatalommal szembeni kiszolgáltatottságukat".
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.