Norvégia királya From Wikipedia, the free encyclopedia
V. Magnus Erlingsson (1156[2] – 1184. június 15.[2]) norvég király 1162-től haláláig. Őt koronázták meg elsőként Norvégia és egyben Skandinávia uralkodói közül is.[2]
V. Magnus | |
Norvégia királya | |
Uralkodási ideje | |
1161 – 1184 | |
Koronázása | Bergen 1163 |
Elődje | I. Inge |
Utódja | Sverre |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Hardrada dynasty |
Született | 1156 Etne, Hordaland megye |
Elhunyt | 1184. június 15. (28 évesen) Fimreite |
Nyughelye | Bergen[1] |
Édesapja | Erling Skakke |
Édesanyja | Krisztina Sigurdssdotter |
Testvére(i) | Sigurd Jarlsson |
Házastársa | Estrid Bjørnsdotter |
Gyermekei |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Magnus témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Magnus Erling Skakke és Krisztina Sigurdsdotter (I. Sigurd leánya) fiaként született. Édesapja 1161-ben ültette a gyermek királyt a norvég trónra, II. Haakon ellenében. A norvég érsek a koronázásért cserében elnyerte a római katolikus egyház királyi támogatását.[2] Uralkodása második évében felléptették ellene II. Sigurd fiát, III. Sigurdot, de Erling a következő évben lefejeztette.[3] Ezek után 1164-ben a Bergeni országgyűlés kimondta az ország föloszthatatlanságát.[4] Mivel a dán király is támogatta Magnus királyságát és vele Erling uralmát, csakhamar elismerte egész Norvégia, bár a nép nem tudott belenyugodni abba, hogy uralkodója ne Széphajú Harald fiági utódai, az Ynglingek közül kerüljön ki.[3] Így természetes hogy a gyermek király ellen is sok trónkövetelő támadt, de az erélyes Erling egymás után elfogatta és kivégeztette őket.[3] Egyikükért – a saját mostohatestvéréért, aki anyjának korábbi házasságából származott – maga Magnus király kért apjától kegyelmet, de az a következő szavakra fakadt: – Nem sokáig fogod akkor békén kormányozni országodat, ha mindenben lelkiismeretesen cselekszel – és lefejeztette a saját mostohafiát.[3] Veszedelmesebb volt Eystein Mejla felkelése. Ő IV. Harald unokájának adta ki magát és párthíveit mély sziklaszakadékokban gyűjtötte össze.[3] Ott éltek rettenetes szegénységben, olyan szegények voltak, hogy még ruhájuk sem volt, hanem nyírfa kérgével fedték be lábukat és derekukat.[3] Ezért nevezték el őket nyírfalábúaknak. Vad bogyókból éltek, a nyírfa meghasított oldalából kicsorgó levet itták, nyírfahéjat rágcsáltak, de bátorságukat nem vesztették el.[3] Egyszer azonban télen már olyan nagy lett közöttük a nyomorúság, hogy egész komolyan elkezdtek tanácsot tartani azon, hogy mi volna a jobb: ha egy szikláról egymásután a tengerbe ugrálnának, vagy pedig ha karddal ölnék meg egymást s az utolsó a saját kardjába dőlne.[3] Magnus legyőzte az ő felkelésüket is, és szétverte őket.[5] Eystein maga egy parasztnak a kunyhójába menekült, de a paraszt ahelyett, hogy menedéket adott volna neki, agyonverte és holttestét elvitte Magnus király elé.[5] Mialatt ez az ellenség hulláját szemlélte, hirtelen odaugrott egy nyírfalábú, akit addig nem vettek észre és olyan súlyos sebet ejtett a királyon, hogy az csak nagy nehezen gyógyult ki belőle.[5] A mindössze vagy 70 főre olvadt nyírfalábúak élére most egy rendkívül vakmerő férfiú állt: a magát II. Sigurd fiának valló Sverre.[5] Nagy sereget gyűjtött maga mellé és haddal támadt a királyra: az ütközetben ha Magnus nem is, de édesapja, Erling elesett.[5] Erre Magnusnak menekülnie kellett az országból, de dán segítséggel visszatért és váltakozó szerencsével harcolt Sverre ellen, mígnem 28 évesen egy tengeri ütközetben lelé halálát.[5] Utóda – törvényes fia nem lévén – Sverre lett.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.