Szkerdilaidasz illír király
ókori illír uralkodó, hadvezér / From Wikipedia, the free encyclopedia
Szkerdilaidasz (ógörög Σκερδιλαΐδας, latin Scerdilaedus; i. e. 280/275 körül? – i. e. 208/205 között) az ókori Illír Királyság uralkodója valószínűleg i. e. 217-től i. e. 208 és 205 között bekövetkezett haláláig. Az országot az i. e. 3. század közepén katonailag megerősítő, az ardiaták törzséhez tartozó Agrón király testvéröccse volt. Teuta királyné i. e. 231 utáni régensi uralma alatt az illír hadsereg főparancsnoka volt, különösen az i. e. 230. évi illír–epiróta háborúban tüntette ki magát. Unokaöccse, Pinnész uralma és az illír állam társadalmi válsága alatt, az i. e. 220-as évek végén Pharoszi Démétriosz oldalán, aitóliai vagy makedóniai zsoldban különböző katonai kalandokba bocsátkozott. Az Illír Királyság trónját i. e. 217-ben foglalta el, és ezt követően a Római Birodalmat pártolva makedónellenes politikát folytatott. Az első római–makedón háború során, i. e. 213-ban országának nagy része makedón megszállás alá került, Szkerdilaidasz pedig a hegyvidéki területekre húzódott vissza. A feltételezések szerint i. e. 212-től fiával, III. Pleuratosszal közösen uralkodott Illíria felett. I. e. 209–208-ban visszafoglalták Dasszarétiát, és Longarosz dardánjaival összefogva támadták Makedóniát. A háborút lezáró i. e. 205-ös phoinikéi békekötés(wd) idején már csak fia, III. Pleuratosz volt az illír uralkodó. Agrón vérvonalát megszakítva Szkerdilaidasz leszármazottai lettek az ókori Illír Királyság utolsó uralkodói: fia, III. Pleuratosz és unokája, Genthiosz.
Szkerdilaidasz | |
az Illír Királyság uralkodója | |
Uralkodási ideje | |
i. e. 217 ? – i. e. 208/205 között | |
Elődje | Pinnész |
Utódja | III. Pleuratosz |
Életrajzi adatok | |
Született | i. e. 280/275 körül? |
Elhunyt | i. e. 208/205 között |
Édesapja | II. Pleuratosz |
Testvére(i) | Agrón |
Gyermekei | III. Pleuratosz |
Sablon • Wikidata • Segítség |