Szerkesztő:Einstein2/Az udvarhölgyek
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az udvarhölgyek (spanyolul: Las Meninas)[m 1] egy 1656-ban készült festmény, melyet Diego Velázquez, a spanyol aranykor egyik legkiemelkedőbb egyénisége alkotott. A festmény jelenleg a madridi Museo del Prado képtárban található. Az alkotás összetett és titokzatos kompozíciója kérdéseket vesz fel a valóságot és az illúziót illetően, valamint bizonytalan kapcsolatot teremt a néző és a megfestett alakok között. Ezekből a bonyodalmakból kifolyólag a Las Meninas egyike a nyugati festészet legszélesebb körben elemzett festményeinek.
![]() | A „Las Meninas” című lap ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: Las Meninas (film). |
Az udvarhölgyek (Las Meninas) | |
![]() | |
Művész | Diego Velázquez (1656) |
Típus | olaj vásznon |
Magasság | 318 cm, 125,2 in |
Szélesség | 276 cm, 108,7 in |
Múzeum | Museo del Prado |
Település | Madrid |
A festmény egy nagy szobát ábrázol, mely IV. Fülöp spanyol király madridi palotájában található, és bemutat néhány személyt, akik leginkább a spanyol királyi udvarból ismertek. Néhány szakember leírása szerint az alkotó egy pillanatképet festett le egy adott pillanatban.[m 2] Néhányan kitekintenek a képből a néző felé, míg mások kölcsönösen néznek egymásra. Az alkotáson a fiatal Margit Terézia spanyol infásnő a kíséretével van körülvéve, amely az udvarhölgyeiből, a gardedámjából, a testőrségéből, két törpéből és egy kutyából áll. Közvetlenül mögöttük, a festő önmagát ábrázolta, amint egy nagy vászonra fest. Velázquez kifelé néz, a festői téren kívül, ahol a festmény nézőjének is állnia kellene.[1] A háttérben egy tükör figyelhető meg, amin visszaverődik a király és a királyné felsőteste. Helyzetükből adódóan őket a festői téren kívül kell helyezni, a néző közelébe. Egyes tudósok spekulációi azt támasztják alá, hogy a képük a tükröződése annak a festmények, amelyiken Velázquez éppen dolgozik a festményen.
Az udvarhölgyeket hosszú idő óta a nyugati művészettörténet legjelentősebb festményei között tartják számon. A barokk stílusban alkotó olasz művész, Luca Giordano azt mondta, hogy az alkotás a „festészet teológiáját” mutatja be, míg a 19. században Sir Thomas Lawrence a „művészet filozófiájának” nevezte a művet. A közelmúltban a festményt úgy írták körül, mint „Velázquez legfőbb teljesítménye, egy rendkívül öntudatos, kiszámított bemutatás, amit festmény valaha elérhet, és valószínűleg a legalaposabb mondanivaló, amit a festőállvány lehetőségei valaha nyújthatnak”.[2]