sportegyesület, -klub, általában több szakosztállyal From Wikipedia, the free encyclopedia
A sportegyesület (hagyományos köznyelvi elnevezése sportklub) a sportszervezetek egyike, nevezetesen sporttevékenységre szakosodott egyesület.
Ez a szócikk vagy szakasz elsősorban magyarországi nézőpontból tárgyalja a témát, és nem nyújt kellő nemzetközi kitekintést. Kérünk, segíts bővíteni a cikket, vagy jelezd észrevételeidet a vitalapján. |
A sportegyesületek jogállásáról Magyarországon a többször módosított 2004. évi I. törvény (Stv.) 16. §-a rendelkezik.
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye.[1]
Ezen túlmenően számos további törvény vonatkozik rá, így:
Sportegyesület - az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén - közvetlenül is részesíthető állami támogatásban. A sportszakmai szempontból kiemelt, utánpótlás-nevelési, illetve felnőtt korosztályok felkészítését több sportágban egyaránt végző - az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő - sportegyesülettel - ideértve az egyesületi jellegű sportiskolát is - kiemelt sportegyesületként (egyesületi jellegű sportiskolaként) a sportpolitikáért felelős miniszter olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai ciklusokra szóló megállapodást köthet.[3]
A sportegyesület jogi személy. A sportegyesület a szakosztályát, illetve más szervezeti egységét alapszabályában foglalt felhatalmazás alapján közgyűlési határozattal jogi személlyé nyilváníthatja.[4]
A jogi személlyé nyilvánított szakosztály, illetve más szervezeti egység a jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba történő bejegyzéssel szerzi meg; nevét, székhelyét, képviselőjének nevét és lakóhelyét a bíróság külön alszámon tartja nyilván.[5]
2004. évi I. törvény a sportról (Sporttörvény; Stv.)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.