Simon Sándor (Monor, 1970. május 20. –) magyar ejtőernyős sportoló, hivatásos katona.
Életpálya
1986. július 26-án Nyíregyházán ugrott először ejtőernyővel. Ugrásainak száma 1985 (2016. 06. 30), amelynek egy részét katonaként teljesítette. Katonaként ejtőernyő beugró, ejtőernyős oktató szakszolgálati engedélyt szerzett. Civilben ejtőernyős oktató 1994-től. 1994-óta oktat ejtőernyős növendékeket. Az NFTC program (NATO Flying Course in Canada) beindulásától kezdve az oda felvételt nyert pilótanövendékek kötelező ejtőernyős kiképzésében tevékenykedett. Katonai beosztásait deszanttechnikusként kezdte, majd a kutató-mentő csoport parancsnoka lett. 1997-ben légideszant-szakaszparancsnok, majd megbízott századparancsnok. 2005-ben kinevezték a Magyar Honvédelmi Légierő Parancsnokság ejtőernyős főtisztjévé.
Katonai pályafutását követően 2009-2010 között a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal hatósági ejtőernyős. 2010-2011-ben a Magyar Repülő Szövetség főtitkára. 2011-2015 között a Magyar Ejtőernyős Szövetség szakmai igazgatója.
Sportegyesületei
- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub
- Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Egyesület
- Taszár Honvéd Sportegyesület
- Honvéd Sportrepülő Egyesület
- Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub
Szakmai sikerek
Források
- Simon Sándor. mebsz.hu. (Hozzáférés: 2011. december 30.)[halott link]
- Simon Sándor. hsre.hu. [2010. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 30.)
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.