magyarországi község Pest vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Sóskút község Pest vármegyében, az Érdi járásban, a budapesti agglomerációban.
| Sóskút | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Közép-Magyarország | ||
| Vármegye | Pest | ||
| Járás | Érdi | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Mészáros József (Sóskúti Civil Kör)[1] | ||
| Irányítószám | 2038 | ||
| Körzethívószám | 23 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 3665 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
| Népsűrűség | 114,85 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 27,67 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 47° 24′ 23″, k. h. 18° 49′ 43″ | |||
 Sóskút
Pozíció Pest vármegye térképén
| |||
| Sóskút weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sóskút témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Az egykoron Fejér vármegyéhez tartozott Sóskút a jelenlegi közigazgatási beosztás szerint Pest vármegyében fekszik, Budapest központjától 30 kilométerre, a fővárostól délnyugati irányban. Az Érd-Sóskúti-fennsík és az Etyeki-dombság találkozásánál terül el, a Benta-patak völgyében, Biatorbágy és Tárnok között félúton.
Vályi András így jellemzi a települést: "elegyes falu Fejér Várm. földes Ura a’ Fejérvári Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Mányhoz, Bitskéhez 3/4 mértföldnyire; határja jeles termésű, vagyonnyai külömbfélék" (Magyar Országnak leírása, 1799).[3]
Fényes Elek szerint: "tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath. , 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda" (Magyarország geographiai szótára, 1851).[4]
Két irányból közelíthető meg: Budapestről az M7-es autópályán, a 7-es főúton Diósd–Érd érintésével, illetve Biatorbágy felől az M1-es autópályán vagy az 1-es főúton gépkocsival vagy autóbusszal (722-es, 724-es, 761-es és 762-es buszok). Mindkét említett irányból a 8104-es út halad végig a településen; a pusztazámori (közigazgatásilag tárnoki területen található) M7-csomóponttól a sóskúti ipari parkig a 8107-es út vezet, Pusztazámor lakott területeire pedig a 81 107-es számú mellékút vezet Sóskút központjából.
A központtól mintegy 2 km-re, a település külterületén található az Öreg-hegy (szőlő, gyümölcsösök, lovastanyák, zártkertek). A község és az Öreg-hegy között terül el egy több évszázados múltra visszatekintő kőbánya, a sóskúti kőfejtő.
A 13. század eleji, Anonymus-féle Gesta Hungarorumban is szerepel a település. Árpád vezér honfoglalási manővereit leírva ezt olvashatjuk: "Ezután Árpád vezér meg nemesei a sereg harmadik részével Ecilburgból kivonulva a sóskút mezeje mellett szálltak táborba. Majd innen ellovagolva a Bodajk-hegyhez értek. Árpád vezér pedig innen kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről."[5]
A településről 1730 körül Bél Mátyás írta: „dombok veszik körül, de van sík napsütéses rétje is, ahol jó széna terem, főleg a déli részeken. Itt vannak a bőven termő szántóföldek is”. Az első ismert, írott forrás, amely Sóskutat említi, II. András király 1233-ban kiadott birtokadományozó oklevele. 1233-ig a honfoglalás kori Tétény nemzetség birtoka, amelynek legfőbb központja a közeli Budatétény volt. A Tétény nemzetség birtokából királyi vásárlás útján került a Nána–Beszter nemzetséghez.
1266-ban Nána özvegye belépett a domonkosrendi apácák rendjébe és Sóskutat az apácáknak adományozta. Emiatt perbe keveredett saját rokonságával, de a hosszas pereskedés végén, 1276-ban oklevélben is rögzítették, hogy a Nyulak-szigeti apácák megkapják Sóskút földjét. Ezt a tényt IV. László is megerősítette, de a békétlenség továbbra is fennmaradt. 1300 körül a budai káptalan igazoló oklevele szerint Berky Mihály fia Tamás Sóskút földjét 15 márkáért megvásárolta az apácáktól. A feljegyzések csak Sóskút földjéről tettek említést, magát a falut egy 1292 körül keltezett oklevél említi először.
A török hódoltság idején, 1546-ban volt az első népszámlálás. Sóskút teljes lakosságága 65–70 személy lehetett. A későbbi, ugyancsak török összeírások szerint ez a szám csökkent, és 1590 táján már csak 55–60 ember lakhatta. A török elleni háborúk idején a falvak nagyrészt elpusztultak. Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével 1695-ben szerbek települtek Sóskútra, Tárnokra és Százhalombattára, akik 1748-ig mint jobbágyok művelték a földeket. 1748-ban a sóskúti szerb pópát rablásban való cinkosság miatt elfogták és kerékbe törték, sőt papjuk bűne miatt a sóskúti szerbeket is elűzték. Helyükbe katolikus szlovákokat telepítettek, akiknek késői utódai még ma is a községben élnek.
Fényes Elek Magyarország geographiai szótára (1851) szerint: Sóskut, tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath. , 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda.
Sóskút területén már a legősibb kultúrák nyomai is megtalálhatók. Az első leletek a kőkorszakból maradtak ránk. Az előkerült leletek alapján a Kálvária-hegyen keresztül római hadiút húzódott. Árpád fejedelem a seregeivel Sóskút térségében készült a Dunántúl meghódítására. Ebben az időben a mai Sóskút helyén található települést „Ad Fontein Salsum”-nak nevezték. Csáki Miklós végrendelete az első okmány, amely a település történelméből fellelhető, 1231-ből. 1330-ban már Róbert Károly kezében találjuk Sóskutat.
A török hódoltság idején Sóskút fejlődésnek indult, a kitermelt kövekből a környező városokban dzsámikat – fürdőket – építettek. 1777-ben Bécsben Mária Terézia a birtokot a Székesfehérvári Püspökség és Káptalan számára adományozta. 1747-ben szlovákokat, német ajkúakat telepítettek Sóskútra. 1930-ban népszámlálást végeztek és a lakosság számát 2698 lélekben állapították meg. Ez különböző nemzetiségekre lebontva: magyar 1000, német 1698 (a szlovákajkúakat feltehetően politikai okok miatt a németekhez sorolták).
Ez idő tájt az egyesületek, ipari társulások és szövetkezetek közül kiemelkedő volt a kőbánya, melynek bérlője az olasz származású Andreetti Károly (1878–1949) országgyűlési képviselő, a Képzőművészeti Főiskola rektora volt.[6] A sóskúti mészkő felhasználásával épült nevezetesebb épületek: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Vigadó, Operaház, Szent István-bazilika, Országház, Budavári Palota, Citadella, Lánchíd, krasznahorkai Andrássy-síremlék, temesvári és bécsi színházak.
Az 1930-as évek egyik kimagasló politikusa, itteni országgyűlési képviselője volt dr. Griger Miklós, a község akkori katolikus apát-plébánosa.
A II. világháború utáni áttelepítések során szlovák családokat telepítettek ki a községből, helyükre pedig sok család költözött Csehszlovákiából és az ország más részeiből.
Sóskút lakói a természeti adottságokat kihasználva mindig is leginkább mezőgazdaságból és kőbányászatból éltek. A község kőbányászata és kőfelhasználása közel 400 éves múltra tekint vissza. Írott emlékek vannak arról, hogy 1765-ben Sóskúton nagyarányú bányászat folyt, amit már a betelepítettek kezdtek művelni. A székesfehérvári káptalan tulajdonát képező területen számos kőfejtőt nyitottak meg és mélyítettek a kőbányászat jogát bérlő magánszemélyek. Ipartörténeti emlékhelyek a felhagyott lelőhelyek, mint a Káldor-bánya, a Sebek-bánya, a Partli-bánya és az Antal-bánya.
Magyarország helyzetének konszolidálása a 19. század közepén a gazdasági élet fellendülésével járt, ami lehetővé tette a nagyarányú építkezéseket. Ez egyszersmind Sóskút gazdasági felvirágzását is hozta: "Egy 1927/28-ban végzett helytörténeti adatgyűjtés szerint a bánya valamikor a község lakosságának egyharmad részét foglalkoztatta; volt idő, hogy 400 munkás is megélhetést talált ott." (…) "Fejér megye alispánjának 1875. évi jelentéséből tudjuk, hogy a jelzett évben Sóskúton kb. 120-300 munkás dolgozott. 1887 januárjából származó adat, hogy a sóskúti kőbányászok száma 800-1400 között mozog."[7]
"A bányában volt egy kisvasúti mozdony. Ennek az volt a feladata, hogy a bánya területéről a meddő kőzetet és a kőtörmeléket csillékben a hányóra szállítsa. (…) Ha a mozdony nem győzte a törmelékszállítást, lóval is vontatták a csilléket a munkahelyek és a hányók vége között." Az Öregbánya területén pedig vasúti alagút is épült.
A kibányászott kőanyag elszállításának megkönnyítését szolgáló vasút létesítésének gondolata már az 1860-as évek elején megszületett: "A székesfehérvári káptalan Tárnokból, mely a déli vaspályán Budától 3 mérföldnyire van, a birtokában levő sóskúti kőbányákhoz külön mellék-vasútszárnyat építtet e bánya termesztményeinek szállítására."[8] A vaspálya azonban csak 1870-ben valósult meg, módosított formában.
A budapesti és a vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, amelynek jelentős részét innét ("Sóskúti Kőbánya-részvénytársulat") szállították. A sóskúti bányákban készültek a millenniumi létesítményekhez a kőépítő és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti és a bécsi operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika és a Budai várnegyed építkezéseihez.
A korabeli újsághirdetések szerint:
Ebben az időben számos olasz kőfaragó család telepedett le Sóskúton. Legjelentősebb bányaépítő és bányatulajdonos az Andreetti család volt. A család férfi tagjai maguk is kitűnő kőfaragó mesterek voltak. Andreetti Antal és családja az észak-olaszországi tavak vidékéről, Lainóból érkezett. Őket is, mint társaikat, a faluban kínálkozó munkalehetőség, a táj varázslatos szépsége, természeti adottsága, a ma Budapest nevet viselő főváros közelsége vonzotta ide, s késztette letelepedésre. A sóskúti iskola Andreetti Károlyról kapta a nevét.[11]
"Haszonköve a miocén szarmata emeletében képződött durvamészkő. (…) Sárgásszürke barnás árnyalatú, durvaszövetű, helyenként porózus és limonitos, változó agyag- és homoktartalmú kőzet. (…) A kőzet megjelenési módja általában tömeges, rétegzetlen. A mészkő agyagtartalma szeszélyesen (felhősen) változik. Így az építési blokk termelésnél az erősen agyagos – blokkelőállításra alkalmatlan – mészkő kikerülésére nincs lehetőség. A széteső agyagos blokkok építőkő szempontból meddőnek minősülnek." Testsűrűsége 1750 kg/m3, az agyagtartalomtól függően változóan fagyálló.[12] Kora mintegy 12-13 millió év.
A régi szabvány szerinti, nyolc és fél téglaegység nagyságú, sóskúti üledékes mészkő falazóblokk 20x22x40 cm-es, súlya nagyjából 28 kg (1977-ben egy apróhirdetésben 12 forintért kínálták, a TÜZÉP-telepeken 5 forint volt darabja). Egy családi ház felépítéséhez kb. 700-800 db mészkőhasábra volt szükség.
"A blokkvágógépek 19x22x39 centiméteres kőtéglákká darabolják a hegyet. Hófehér blokkokká. A majd méter átmérőjű korongok éles fűrészfogai mint a vajba, hatolnak bele a kőbe."
"A sóskúti követ szívesen használták fel a magyar építők, (…) elsősorban az épületek burkolásához. A forcugot, a kemény követ. (…)" A sóskúti kőlapokból "Tízezer négyzetméterek mentek el. A forcug lényegében aztán elfogyott, meg a süttői kő mindenképpen keményebb, ezért például az Országházhoz most már a süttőit használják."[13]
Korabeli (1976-os) sajtóhírek szerint "A Pestvidéki Kőbánya Vállalat sóskúti üzemében néhány hete új gépek dolgoznak. A Szovjetuniótól vásárolt hat darab nagy teljesítményű blokkvágó fűrészgépből kettő már elkezdte a termelést. Műszakonként 800 darab kőkockát vágnak. Az idén kétmillió darab mészkőblokkot fognak kitermelni."
Egy 1977-es újságcikk szerint "A sóskúti kőbányát idén kétmillió 300 ezer darab blokk hagyja el. Ez a mennyiség valamivel több, mint háromezer családi ház felépítéséhez elegendő. Még a kitermeléskor keletkező törmeléket is feldolgozzák. Évente 75 ezer tonna szemcsés őrleményt szállítanak a környékbeli tsz-ek szikes talajainak feljavítására és majdnem húszezer tonna kőport az ország szinte minden tájára a házak vakolásához."[14]
Ipartörténeti érdekesség, hogy 1870-től a kőbánya kiszolgálására több mint 40 éven át széles nyomtávú lóvasút üzemelt a község területén, melynek működése az I. világháború idején szűnt meg, a síneket pedig az 1920-as évek elején szedték föl. A "lóvonatú vaspálya" kivitelezése 1869-ben indult, s ennek kapcsán a Sóskúti Kőbánya Társaság, amelynek tagja volt a neves székesfehérvári születésű építész, Ybl Miklós is, Sóskúti Kőbánya- és Vasúttársasággá alakult át. A lóvasút a meredek lejtők leküzdését lehetővé tevő "Lo Presti-féle[15] vaspálya egyes elemeit felhasználva épült."[16] A művelési terület "egy Lo Presti féle vaspálya által van a tárnoki vasúti állomással összekötve, esése a kőbányától ezen állomásig 14 öl [26,6 m], s ez teszi lehetővé, hogy a bányában alkalmazott s nagyon előnyösnek bizonyult gőzkörfűrész által kimetszett nagyobb terhű kövek is könnyedén elszállíttathatnak".[7]
"A sóskúti kőbánya és Tárnok vasút-állomás között közlekedő lóvasút a közvélekedéssel ellentétben nem kisvasút, hanem szabványos nyomtávolságú (1435 mm) vasút volt. A keskeny nyomtávolság nem is lett volna alkalmas a nagyméretű és hatalmas súlyú kövek szállítására. A korábban is már népszerű sóskúti mészkő szállítása eddig két vagy négy ló vontatta, erősen vasalt szekerekkel, ún. 'gerendás birfás' kocsikkal történt feldolgozás céljából a fővárosi kőfaragó telephelyekre, vagy a hajóállomásra, illetve közvetlenül az építkezés helyszínére."[16] A sóskúti lóvasút hossza mintegy 10 km volt, 10 db kéttengelyű kocsival rendelkezett.
Egy 1872-es jegyzőkönyvből tudható, hogy "az egyvágányú vasútnak három elágazása volt, éspedig Ötháznál, Sóskúton és a felső kőbányánál. Az alsó kőbányánál két csonkavágányt létesítettek. Az üres kocsikat felfelé lovak vontatták, lefelé pedig a 3-6 kocsiból álló szerelvények a 20% esésű lejtőn önmaguktól szaladtak le Sóskút alsó végéig, ahonnan lovak húzták azokat a tárnoki állomásig. " Nagy gondot okoztak a községen át szabadon futó, balesetveszélyes, olykor halálos áldozatokat is követelő szerelvények. Ezt elkerülendő számos rendszabályt hoztak.
A település népességének változása:
| Lakosok száma | 3100 | 3157 | 3329 | 3540 | 3690 | 3597 | 3665 |
| 2013 | 2014 | 2018 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,5%-a magyarnak, 0,5% cigánynak, 0,2% lengyelnek, 1% németnek, 0,9% románnak, 3,7% szlováknak mondta magát (15,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,8%, református 7,9%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 16,9% (27,1% nem nyilatkozott). [26]
2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 4,2% szlováknak, 1,3% németnek, 0,5% románnak, 0,4% cigánynak, 0,1-0,1% szerbnek, szlovénnek, lengyelnek, görögnek, ukránnak, horvátnak és örménynek, 3,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27,5% volt római katolikus, 6,8% református, 1,4% evangélikus, 0,8% görög katolikus, 0,1% izraelita, 1,9% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 16,9% felekezeten kívüli (44,1% nem válaszolt).[27]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
