(1941) erdélyi származású magyar nyelvész From Wikipedia, the free encyclopedia
Péntek János (Körösfő, 1941. július 7. –) Széchenyi-díjas nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus, szakterülete a nyelvtudomány és néprajztudomány; szociolingvisztika, dialektológia, népnyelv és népi kultúra viszonya.
Kriterion-koszorú, Kemény Zsigmond-díj, Az MTA Arany János-életműdíja, A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, a Debreceni Egyetem díszdoktora, Bethlen Gábor-díj, Széchenyi-díj
1959-ben érettségizett a nagyváradi 4-es számú középiskolában, 1964-ben a magyar nyelv és irodalom szakon végzett a kolozsvári egyetem bölcsészkarán, 1964-től oktató a kolozsvári egyetem Magyar nyelvtudományi tanszékén, 1976-ban a filológiai tudományok doktora lett. 1990–2007 közt tanszékvezető egyetemi tanár. Nyugdíjazása után (2007) külső óraadóként oktatott 2019-ig. 2004-től tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, 2007–2014 közt első (alapító) elnöke az MTA Kolozsvári Területi Bizottságának.
Oktatóként általános nyelvészetet, etnológiát és magyar néprajzot, szociolingvisztikát, magyar dialektológiát oktatott. 1989 után részt vett a romániai magyar felsőoktatás kiépítésében, vezetője volt előbb az egységes magyar filológiai tanszéknek (1990–1994), a magyar nyelv és kultúra tanszékének (1995–2002), majd a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek (2003–2007). Tanszékvezetőként:
1990-től fokozatosan újjászervezte a magyarságtudományi képzést szolgáló tanszékeket
1990-ben 40 éves szünet után újra indította a néprajz szakos egyetemi képzést
A doktori képzés keretében magyar nyelvészetből és magyar néprajzból 36 doktori disszertáció szakmai irányítója volt, ezek többsége nyomtatásban is megjelent
1996-tól posztgraduális magiszteri képzést szervezett
2002-ben hungarológiai doktori iskolát szervezett és akkreditáltatott (Hungarológiai Stúdiumok)
2002-ben megszervezte az MTA erdélyi nyelvészeti kutatóállomását (ma: Szabó T. Attila Nyelvi Intézet), és folyamatosan részt vesz a Kárpát-medencei külső régiók nyelvészeti kutatóhálózatának a szervezésében és szakmai munkájában.
Péntek János–Benő Attila: Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 1. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 2003.
Anyanyelv és oktatás. (Bibliotheca Transsylvanica). Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.
Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról. Szerk. Bálint Emese–Péntek János. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. Kolozsvár, 2009.
Nyelv és oktatás kisebbségben. Kárpát-medencei körkép. Szerk. Bartha Csilla– Nádor Orsolya–Péntek János. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához). Tinta, Budapest, 2011.
A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok. Szerk. Benő Attila–Péntek János; Gamma Nyelvi Iroda–Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, Dunaszerdahely–Kolozsvár, 2011.
Változó korunk – változó nyelvünk. Esszék, reflexiók, alkalmi szövegek.(Ariadné könyvek). Korunk–Komp-Press, Kolozsvár, 2011.
A moldvai magyar tájnyelv szótára / Dicționarul graiului maghiar din Moldova / Dictionary of the Hungarian Dialect from Moldova I-II. Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadója, Kolozsvár, 2017-2019.
Péntek János–Benő Attila: A magyar nyelv Romániában (Erdélyben). Szerk. Kontra Miklós. Erdélyi Múzeum-Egyesület & Gondolat Kiadó. Kolozsvár–Budapest. 2020.
Kalotaszegi tájszótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Sepsiszentgyörgy, 2021.