Prózai írásművek elmélete
From Wikipedia, the free encyclopedia
A prózai írásművek elmélete egy tudomány, amely a költészettannal (poétikával) ellentétben a nem szépirodalmi műfajok elméletével foglalkozik. A 19. században retorikának is nevezték, ez alatt azonban ma ismét az ókori retorikát, azaz a szónoklattan értik. A szerkesztéstantól az különbözteti meg, hogy nem az írásművek általános szabályait kutatja.
Gyors adatok
Prózai írásművek elmélete | |
régebbi nevén retorika | |
Tárgya | a nem szépirodalmi prózai műfajok |
Ágai |
|
Jelentős művelői | Gaál Mózes, Koltai Virgil, Prónai Antal, Bartha József, Riedl Frigyes, Pintér Jenő |
Jelentős kézikönyvei | Riedl–Pintér: Retorika (Budapest, 1933) |
– esztétikai tudományok – |
Bezárás
![]() | Ez a szócikk a régebben retorikának nevezett prózai írásművek elméletével foglalkozik. Nem azonos az idegen szóval ugyancsak retorikának hívott szónoklattannal. |
A prózai írásművek elmélete foglalkozik a nem költészeti műfajokkal, tartalmuk felvetésével, megszerkesztésével, stilisztikájával, a kifejezések szabatos vagy hathatós voltának mérlegelésével. Nem költészeti műfajok alatt a tartalom értendő, ezért a versben írt tanító célzatú, ismeretközlő művek (pl. tanköltemények) is a prózai írásművek elméletének körébe tartoznak.