szovjet teherűrhajó From Wikipedia, the free encyclopedia
A Progressz (oroszul: Прогресс) teherűrhajót a Szojuz űrhajóból fejlesztették ki a Szovjetunióban az 1970-es években. Ezt is Szojuz hordozórakétával indítják Bajkonurból. Föld körül keringő űrállomásokra szállít utánpótlást. Először a Szaljut–6-ot szolgálta ki, majd következett a Szaljut–7, a Mir és a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Ezekkel a Progressz repülésekkel ki lehetett bővíteni az emberes űrrepülések időtartamát.
Progressz űrhajó | |
Egy Progressz M1 a Nemzetközi Űrállomásnál | |
Általános adatok | |
Ország | Oroszország |
Űrügynökség | Roszkoszmosz |
Rendeltetés | Teherűrhajó |
Első repülés | 1978. január 20. |
Rakomány | 2350 kg |
Műszaki adatok | |
Hordozórakéta | Szojuz |
Hossz | 7,23 m |
Átmérő | 2,72 m |
Hasznos térfogat | 7,6 m³ |
Élettartam | 6 hónap |
A Progressz hasonlít a Szojuz űrhajóhoz. Három része van:
A Progressz nem visz magával űrhajósokat, ezért nem rendelkezik életfenntartó rendszerrel és visszatérő egységgel.
Az űrhajót az 1970-es években fejlesztette ki az RKK Enyergija vállalat. Az első Progresszt 1978. január 20-án indították. Idővel tovább javították az első változatot, így született meg a Szojuz-TM űrhajó műszaki egységére épülő Progressz M, és az üzemanyag szállítására optimalizált Progressz M1. A Progressz M-en már volt lehetőség egy 350 kg tömegű Raduga visszatérő kapszula elhelyezésére 150 kg teherbírással. 2008-ban állt szolgálatba az új CVM–101 számítógéppel és a MBITS digitális telemetria rendszerrel felszerelt 400-as gyártási sorozatú változat. Az új sorozat első teherűrhajóját Progressz M–01M jelöléssel indították 2008. november 26-án.[1]
Az utóbbi években a Progressz a Nemzetközi Űrállomásra szállít különböző terheket, évente három-hat indítással. A Columbia-katasztrófa után három évig csak Progressz-szel lehetett utánpótlást szállítani az ISS-re. 2011 augusztusában egy Nemzetközi Űrállomásra tartó teherűrhajó a hordozórakéta hibájából a rakományával együtt megsemmisült. Ez volt az első sikertelen indítás a Progressz űrhajók történetében.[2]
Az eredeti tervek alapján 42 egységet építettek. A tervezést 1973 közepén kezdték GRAU kódja 11F615A15. A tervek 1974 februárjára készültek el. Az első egység 1977 novemberében készült el Progressz-1 néven. Az első start 1978-ban, az utolsó 1990-ben volt. Az indításhoz ugyanazt a módszert használták, mint a Szojuz űrhajóknál, annyi eltéréssel, hogy a mentőrendszert deaktiválták.
Az új Progressz M (GRAU 11F615A55, gyártói jel: 7K-TGM) első startja 1989 augusztusában történt. Az első 43 indítás célja a Mir űrállomás, a továbbiakban a Nemzetközi Űrállomás volt.
A Progressz M alapvetően megegyezett a Progressz verzióval. Az újdonságok elsősorban a Szojuz T és a Szojuz TM űrhajók fejlesztéseiből erednek. 30 nap önálló repülésre képes, 100 kg-mal nagyobb a hasznos terhelése, és képes 150 kg anyagot visszajuttatni a földre a Raduga kapszula segítségével.
Á kapszula átmérője 60 cm, hossza 150 cm, üres tömege 150 kg. Az Európai Űrügynökség hasonló eszköz használhatóságát tanulmányozta az Automated Transfer Vehicle részeként.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.