Péntek 13. – II. rész
1981-ben bemutatott színes, amerikai horrorfilm / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Péntek 13. – II. rész (Friday the 13th Part 2) 1981-ben bemutatott színes, amerikai horrorfilm. Steve Miner alkotása Sean S. Cunningham előző évben bemutatott, meglepően nagy sikert aratott filmjének folytatása.[1] A séma ugyanaz volt: jó megjelenésű fiatalok borzalmas gyilkosságok áldozataivá válnak egy tóparti nyári táborban. A forgatás 1980 október-novemberében zajlott, a produkció kis ideig a Jason munkacímet viselte. A második rész egy meglehetősen hosszú jelenettel indul, melynek egy részét a Cunningham filmjéből átvett képsorok töltik ki: állítólag ez minden idők egyik leghosszabb, főcím előtti bevezető jelenete, mely bizonyos változatokban negyedóráig tart. A folytatásban egyébként 10-en halnak meg, de a későbbi részekben már magasabb ez a szám.[2] A fogadtatás ugyanolyan volt, mint az első rész esetében: a kritikák többsége elmarasztalóan írt a véres produkcióról, a közönség viszont érdeklődött a film iránt, és a bevételek sokszorosan meghaladták a nem túl magas gyártási költségeket. A Fangoria nevű amerikai horrormagazin szerint a Péntek 13. második része 1981 legrosszabb horrorfilmje volt.
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
![]() | Ez a szócikk az 1981-es filmről szól. Hasonló címmel lásd még: Péntek 13. (egyértelműsítő lap). |
Péntek 13. – II. rész (Friday the 13th Part 2) | |
1981-es amerikai film | |
![]() | |
Rendező | Steve Miner |
Producer | Lisa Barsamian Tom Gruenberg Frank Mancuso Jr. Steve Miner Dennis Murphy |
Műfaj | horrorfilm |
Forgatókönyvíró | Ron Kurz |
Főszerepben | Amy Steel John Furey Adrienne King |
Zene | Harry Manfredini |
Operatőr | Peter Stein |
Vágó | Susan E. Cunningham |
Jelmeztervező | Ellen Lutter |
Díszlettervező | Virginia Field |
Gyártás | |
Gyártó | Georgetown Productions Inc. Greengrass Productions |
Ország | ![]() |
Nyelv | angol |
Játékidő | 87 perc |
Költségvetés | 1 millió dollár |
Forgalmazás | |
Forgalmazó | ![]() |
Bemutató | ![]() |
Korhatár | ![]() ![]() |
Bevétel | ![]() |
Kronológia | |
Előző | Péntek 13. |
Következő | Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás |
További információk | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Péntek 13. – II. rész témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |