From Wikipedia, the free encyclopedia
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) a magyar kormány által 2016 októberében létrehozott szerv, melynek fő feladata Magyarország versenyképességének erősítése, az állami szolgáltatások javítása.
A Tanács 2017. március 23-án tartotta meg alakuló ülését. Terveik szerint havonta üléseznek, és már 2017-ben konkrét törvényhozási kezdeményezésekkel fognak előállni főként a következő területeken:
(Ezek a területek pontosan megegyeznek azokkal, melyekben a Világbank Doing Business versenyképességi értékelése során Magyarország rosszabb pontszámokat kapott 2017-ben, mint 2016-ban. Összességében Magyarország 1 helyet rontva, jelenleg 190 ország közül a 41. helyen áll.)[1][2]
A 2017. április 6-án tartott második ülésükön a munkaerőpiaci kérdéseket járt körbe, valamint bejelentették, hogy az első ülésen érintett ügyekben a kormány jóváhagyta, hogy törvénymódosításokat kezdeményezzen a Nemzetgazdasági Minisztérium.[3]
A 2017. április 20-án tartott harmadik ülésen három újabb javaslatot vitattak meg:[4]
A 2017. május 18-án tartott negyedik ülés után bejelentették, hogy működésük nyomán eddig 15 módosító indítványt nyújtottak be az Országgyűlésnek, amiről május-júniusban döntés születhet[5]
Ősszel a digitalizáció és oktatás kapcsolatáról, valamint az egészségügyről tárgyal majd a tanács.
2017. április 12-én a Miniszterelnökség beterjesztette az Országgyűlésnek a közmű-csatlakozások felgyorsítását szolgáló törvényjavaslatot.[6] (Az energiaellátás biztosítása tekintetében Magyarország 190 ország közül a 121. helyen áll a Világbank 2017-es Doing Business versenyképességi listáján. A vizsgált 10 versenyképességi terület közül ebben érte el az ország messze a legrosszabb helyezést, így racionálisnak tűnik, hogy épp ennek a területnek a reformjával kezdik meg a versenyképesség átfogó javítását.)
A szóban forgó 6 területből az első 5-ben elindítottak olyan jogszabály-módosításokat, amelyek még 2017 első félévében parlamenti szavazásra fognak jutni. A fizetésképtelenség területén lassabb az előrehaladás.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.