Nagy egyházszakadás
a keleti és a nyugati egyház szétválása (1054) / From Wikipedia, the free encyclopedia
A nagy egyházszakadás, kelet–nyugati egyházszakadás vagy nagy szkizma[1] a középkori keresztény egyház keleti és a nyugati felének eltávolodására, majd 1054-ben történt végleges kettéválására utal, amelynek következményeként kialakult a római katolikus és az ortodox (keleti) keresztény egyház. A keleti és nyugati egyházfők közötti kapcsolat már korábban is feszült volt politikai és teológiai nézeteltéréseik miatt.[2] IX. Leó pápa és I. Mihály (Kerulláriosz) konstantinápolyi pátriárka tovább szította az indulatokat azzal, hogy támogatta a másik fél híveinek üldözését. Leó 1054-ben küldöttséget indított Konstantinápolyba, hogy Kerulláriosztól megtagadják az „ökumenikus pátriárka” címet és rávegyék a római pápa fennhatóságának elismerésére.[2] Kerulláriosz ezt visszautasította, mire a követség vezetője kiközösítette Kerullárioszt, aki válaszul kiközösítette a követség minden tagját.[2]
Az „Egyházszakadás” című lap ide irányít át. A nagy nyugati egyházszakadást (1378-1417) lásd ott, a további nagy egyházszakadást a reformáció (1517- ) címszónál. |
A nyugati egyházat képviselő küldöttek cselekedeteinek már a korabeliek szemében is kétséges volt a jogalapja: a küldöttséget indító Leó pápa ugyanis 1054. április 19-én meghalt,[2] de a kölcsönös kiközösítés olyan szakadást okozott, amelyet azóta sem lehetett áthidalni. A kereszténység dogmatikus, teológiai, nyelvi, politikai és földrajzi értelemben is két nagy részre szakadt. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a negyedik keresztes hadjárat során a keresztesek Velence felbujtására 1204-ben elfoglalták és különös kegyetlenséggel kirabolták Konstantinápolyt, és a nyugati egyházhoz húzó pátriárkát neveztek ki.[2] Elméletileg a két egyház két alkalommal, 1274-ben a második lyoni zsinaton és 1439-ben a bázel–ferrara–firenzei zsinaton kimondta egyesülésüket, de az ortodox egyház mindkét alkalommal visszautasította ennek elismerését, mondván, hogy a küldöttek jócskán túllépték hatáskörüket. 1484-ben, 31 évvel azután, hogy Konstantinápolyt a törökök elfoglalták, a városban tartott ortodox zsinat elutasította a firenzei zsinat határozatát és ezzel véglegesítette az egyházszakadást.[2] 1965-ben VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka visszavonta a kölcsönös kiközösítést, ezzel megteremtve a két egyház közötti megbékélés lehetőségét.