Mikó Imre (politikus)
(1805–1876) erdélyi magyar államférfi / From Wikipedia, the free encyclopedia
Gróf hídvégi Mikó Imre (Zabola, 1805. szeptember 4. – Kolozsvár, 1876. szeptember 16.) erdélyi magyar államférfi, művelődés- és gazdaságpolitikus, történész. A 19. századi Erdély politikai életének haladó szemléletű, meghatározó alakja, két ízben (1848, 1860–1861) Erdély főkormányzója, 1867 és 1870 között Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt. A közművelődés és közélet terén fáradhatatlanul munkálkodott hazája gazdasági, kulturális és tudományos felemelkedésén, kiérdemelve ezzel az „Erdély Széchenyije” megtisztelő jelzőt.
Ez a szócikk az erdélyi államférfiról szól. Hasonló címmel lásd még: Mikó Imre (egyértelműsítő lap). |
Mikó Imre | |
Pollák Zsigmond metszete, 1876 | |
Erdély kormányzója | |
Hivatali idő 1848. november 14. – december 22. | |
Előd | Teleki József |
Utód | Vay Miklós |
Erdély kormányzója | |
Hivatali idő 1860. december 10. – 1861. november 21. | |
Előd | Friedrich Liechtenstein |
Utód | Ludwig Folliot de Crenneville |
Magyarország földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere | |
Hivatali idő 1867. február 20. – 1870. április 21. | |
Előd | nem volt |
Utód | Gorove István |
Magyar Történelmi Társulat elnöke | |
Hivatali idő 1867 – 1876. szeptember 16. | |
Előd | nem volt |
Utód | Horváth Mihály |
Született | 1805. szeptember 4.[1][2] Zabola |
Elhunyt | 1876. szeptember 16. (71 évesen)[1][2] Kolozsvár |
Sírhely | Házsongárdi temető |
Párt | |
Foglalkozás | politikus, művelődésszervező, történész |
Halál oka | májzsugor |
A Wikimédia Commons tartalmaz Mikó Imre témájú médiaállományokat. |
Politikai pályáját az erdélyi főkormányszék tisztviselőjeként kezdte 1826-ban, s 1847-re a kincstárnoki tisztségig jutott, egyúttal az erdélyi liberális reformnemzedék egyik vezéralakjává vált. 1848-ban Erdély ügyvivő, majd rövid ideig tényleges főkormányzója volt, ő elnökölte a magyar szabadságharc mellett kiálló agyagfalvi székely nemzeti gyűlést. A szabadságharc bukása utáni időszakban a passzív ellenállás híveként visszavonult a politikától, s az 1860-as évekig kizárólag Erdély gazdasági és művelődési felemelkedésének szentelte életét. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület (1854) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) megalapítása mellett fontos szerepet játszott a Kolozsvári Tudományegyetem létesítésében (1872), támogatta a kolozsvári Nemzeti Színházat, ösztönözte a korszerű mezőgazdaság és oktatásügy kibontakozását, s tevékenyen részt vállalt az erdélyi református egyházkerület közügyeiből is. Szerkesztője és kiadója volt az Erdélyi Történelmi Adatok három kötetének (1855–1858), ezzel tudományszervezőként megteremtette az erdélyi történetírás egyik alapvető fórumát, de maga is írt történeti, irodalomtörténeti tanulmányokat. Az 1860-as évektől ismét politizált, 1860–1861-ben Erdély főkormányzója volt, majd 1865-től Kolozsvár követe a pesti országgyűlésen. A kiegyezést követő első magyar kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztereként (1867–1870) nevéhez fűződik a Magyarországot Erdéllyel összekötő vasúti pálya kiépítése, valamint az állami vasúttársaság, a mai Magyar Államvasutak Zrt. jogelődjének megalapítása. 1867-től 1876-ig a Magyar Történelmi Társulat első elnöke.