Kővár vára

Kővár vára, mely egykor a róla elnevezett Kővárvidék központja is volt, az erdélyi Berkeszpataka község területén található.

Kővár vára
Ország	Románia
Mai település	Berkeszpataka Máramaros megye
LMI-kód	MM-I-s-A-04369
Elhelyezkedése
Kővár vára Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 28′ 33″, k. h. 23° 34′ 35″47.4759289, 23.5764764

Nem tévesztendő össze Kővár budapesti városrésszel.

Kővár egy régi metszeten, a Lápos folyóval

A vár a falutól keletre a Lápos-folyó szorosának északi kijáratánál, tengerszint feletti 407 méter magasságban épült fel. A mély szurdokszerű folyóvölgy három oldalról veszi körül a sziklás hegyfokon álló várat. A hajdan híres Kővár mára már csak rom, melynek területét erdő nőtte be.

A vár alaprajza

Kővár alaprajza (17. század)

Az egykori vár három részből állt:

A felső részben volt az urasági lak és udvar, a középsőben voltak a börtönök, hivatalok és a várőrség, az alsó vásárhelyül szolgált, vagy ahogy egykor nevezték "tojásudvarul". E harmadik alsó részben még az 1800-as évek legvégén is látszottak a várpiac kövezetének nyomai, és közelében egy viszonylag nagy nyílás, mely besüppedt pince, vagy börtön lehetett.

• A vár időben legkorábbi részét a hegyfok közepén, a legmagasabb helyen álló kisméretű, négyszögletű, úgynevezett felső, vagy kisvár alkotta, melynek sarkain 4 torony állt, nyugati oldalán egy kisméretű, négyszögű bástyával, és az ez elé épített háromszögű ágyúállással.

A nyugat felé keskeny nyeregben folytatódó hegyfokon ment egykor a Nagybánya irányába tartó fő megközelítési út.

• A kelet felé enyhén kiszélesedő alacsonyabb terasz alkotta a hegyfok végét. Ezen építették fel az alsó, vagy nagyvárat, majd a kis- és nagyvárat egy kettős falszorossal kötötték össze, és az így nyert zárt udvar és a kisvár elé egy másik elővárat emeltek.

Története

A vár a 14. század közepén csak helynévként bukkant fel: 1368-ban említették Lackfi András fia Imrét a kővári vajda fiaként, tehát ekkor már valószínűleg állhatott. Apja 1356 és 1359 között mint erdélyi vajda Kővár ura volt, tehát valószínű ez időszak előtt épült királyi várként, s lett az erdélyi vajda birtoka, melyet későbbi története is megerősíteni látszik.

14–15. század

Az 1370-es években királyi várként említették. 1375 és 1378 között Bélteki Balk és Bélteki Drág vajda birtoka volt. 1378-ban Nagy Lajos király adományozta el két korábbi birtokosának Bélteki Drágnak és Bélteki Balknak. A tőlük származó Drágfiak 1555-ig, a család kihalásáig voltak urai a várnak és a hozzá tartozó tekintélyes uradalomnak.

1405-ben Zsigmond király a Drágfiaknak adományozta a várat. A hatalmas uradalomhoz ekkor már 58 település tartozott, melyek a következők voltak:

Nyékfalva, Berkesz, Magyarlápos, Tóthfalu, Sülelmed, Kisardó, Görcsön, Szilágycseh, Kővárremete, Komas, Körtvélyes, Alsókápolnok, Középsőkápolnok, Kovácsfalva, Berence, Körpényes, Vasmelyfalva, Kékes, Karulya, Szakállasfalva, Koltó, Alsókolcsó, Bozinta, Felsőaranyos, Alsóaranyos, Kalchua, Pusztahidegkút, Alsófentős, Felsőfentős, Hosszúfalu, Pribelfalva, Magasfalva, Dánfalva, Lukácsfalva, Fejérszék, Tölgyes, Nagheder, Kysheder, Somkút, Balkonia, Gavora, Váralja, Priszlop, Buny, Wilma, Körtvélyesrév, Fejérfalva, Lemény, Letka, Kocsoládfalva, Kozla, Babafalva, Tarbolcha, Somos, Győrtelek, Mathos Fekinda.

16–18. század

Kővárvidék címere (1661)

Kővár a 16. század második felétől a vár a kincstár kezén van, az Erdélyi fejedelemség egyik legfontosabb erőssége volt. Nagykiterjedésű uradalom tartozott hozzá, amelynek lakói különféle katonai (puskások) és gazdasági (szállítás, javítások stb.) szolgáltatásokkal tartoztak részt venni a vár védelmében. A vár élén a főkapitány állt, kinek tisztsége a fejedelemség legfontosabb hivatalai közé számított.

1690 után Erdély betagozódásával a Habsburg Birodalom fokozatosan elveszítette katonai jelentőségét. 1718-ban, Rákóczi-szabadságharc után lerombolták.

Források

• Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.
• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.
• Nicolae Bethlen Descrierea vieții sale de către el însuși Cluj-Napoca: Casa Cărții de Știință, 2004 ISBN 973-686-575-4 p. 90, 139, 145, 148, 161, 165, 188, 207, 220, 223, 234, 283.

• Erdély-portál
• Középkorportál