1796-ban orvostant kezdett hallgatni az Uppsalai Egyetemen. 1802-ben orvosi diplomát szerzett, de figyelme a kémia felé irányult. Első kísérleteit Hisinger(wd) asszisztenseként Stockholmban végezte.[11]1810-től a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elnökévé, 1818-tól örökös titkárává választották. Károly János király 1818-ban nemesi, 1835-ben bárói rangra emelte.
Ebben a szócikkben még nincs vagy aránytalanul kevés a folyó szöveggel írt tartalom. Ha kedvet érzel a bővítéséhez, és megbízható forrásaid is vannak hozzá, ne habozz! A szerkesztéshez kattints ide!
Ő figyelte meg először, hogy az elektromos áram egyes vegyületek bomlását okozza, azaz felfedezte az elektrolízist.
Ő vezette be az elemek jelölésére a latin nevük első, illetve – ütközés esetén – első két betűjéből álló vegyjeleket, amelyeket – kis módosítással – máig is használunk.
Dalton atomelméletének és a saját maga által kidolgozott (később hibásnak bizonyult) elektrokémiai elméletének megalapozását és kiterjesztését szorgalmazta a kémia minden területére.
1828-ban korának legpontosabb atomtömeg-táblázatát publikálta.
Több laboratóriumi eszköz és analitikai eljárás bevezetése is Berzelius nevéhez fűződik.
Rakéták fejlesztése terén is folytatott kutatásokat.
Hosszú ideig évente publikált összefoglalót a kémia új eredményeiről. Ezt a munkáját németre fordítva is kiadták Jahresbericht über die Fortschritte der physischen Wissenschaften címmel.
Lärbok i Kemien című tankönyvét több nyelvre lefordították, és hosszú ideig az egyik legfontosabb kémiakönyvnek számított.