Istenkáromlás
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az istenkáromlás vagy blaszfémia (görög: βλασφημία) megvetés, tiszteletlenség, sértő szándékkal történt gyalázás egy istenséggel, vallási szent tárggyal vagy sérthetetlennek tekintett személlyel (szenttel) vagy dologgal szemben.[1][2][3] Történhet szóval vagy viselkedéssel vagy lehet szándékolatlan (indirekt) blaszfémia is.[4]
A szó a görög blapteim - ‘megsebezni’ és a pheme- ‘hírnév’ szavak összetételéből keletkezett. Tágan értelmezve bármilyen dolog, személy, vagy csoport elleni tiszteletlenség, sértés megnyilvánulása. Francis Bacon ebben a tágabb értelemben használja a kifejezést, amikor a The Advancement of Learning c. könyvében „tanulás blaszfémiájáról” beszél.[5]
A katolikus tanításokban az istenkáromlás „az Istent megillető imádással ellentétes cselekedet; a Tízparancsolat első három parancsának megszegése; a Szentlélekkel szembeni legnagyobb bűnök egyike, a legsúlyosabb bűn”.[6]
Az istenkáromlástól különbözik az Isten nevének tiszteletlen használata, amely Isten nevének nem gyalázása, hanem csak olyan használata, amely nélkülözi a köteles tiszteletet. Ez – a többségi keresztény értelmezés alapján – bocsánatos bűn.[4]
A régebbi és az újabb felfogás között két lényeges különbséget állapíthatunk meg. A régi felfogás a bűntett tárgyául magát az Istent tekintette, s az aránytalanul súlyos büntetések a megsértett istenség kiengesztelését célozták. Az újabb felfogás szerint emberi cselekmény az Istent nem sértheti, Isten emberek védelmére nem szorul, a jogvédelem tárgya nem az Isten, hanem az állampolgároknak a vallásos érzései, mely a vallásos tisztelet tárgyainak megsértésén joggal megbotránkozhat. Míg a régi felfogás csak egy (a saját) vallásra volt tekintettel, ma a jogegyenlőség érvényesülésével az elismert hitfelekezetek tagjainak vallásos érzései is jogvédelemben részesülnek.
A káromkodás a hívő ember elleni verbális támadás, amely nem jogszerűtlen, hiszen Istent nem védi a törvény, de mindenképp sérti az emberi méltóságot. Mivel a társadalom magányügyként kezeli a vallásosságot, a kívülállók számára a vallásosság ijesztő lehet. A köznevelési intézményekben a 2011. évi CXC évi tv 3 § (3). bek. alapján a gyermekeknek, szülőknek és pedagógusoknak tiszteletben kell tartaniuk egymás vallási meggyőződését, és garantálni kell a semleges neveléshez való jogot, az értéksemlegességet azonban a törvény elutasítja. 2012-ben istenkáromlás elleni törvények 32 országban léteztek, míg 87 országban gyűlöletbeszéd ellenes jogszabályok voltak érvényben, amelyek a vallási csoportok védelmében jöttek létre. A blaszfémia-ellenes törvények elsősorban a muszlim többségű országokra jellemzőek, azon belül a Közel-Keletre és Észak-Afrikára.[7]