Inharmonicitás
hangspektrum harmonikustól való eltérése / From Wikipedia, the free encyclopedia
A zenei inharmonicitás egy hang hangszínképének (hangspektrumának) harmonikustól való eltérésére utal. Az inharmonikus spektrum vonalai ennek megfelelően nem egyenközűek, azaz a felhangok frekvenciái nem pontosan az alaphang egész számú többszöröseire esnek.
Egyes hangszerek modelljéül szolgáló ideális rezgő közegek (pl. ideális rezgő húr, ideális rezgő levegőoszlop) hangspektruma harmonikus, viszont a valódi hangszerek általában több-kevesebb inharmonicitást mutatnak. Közel harmonikus a spektrális jellege lehet például egy anharmonikus oszcillátornak.
Ha a hangszínkép egészen gyenge az eltérést mutat a harmonikustól (pl. zongoránál és gitárnál), akkor azt sok hallgató közel harmonikusnak érzékeli, az inharmonicitás pedig a hang érdességét befolyásolja. Más esetekben a hangszínképben a részhangok elszórtan, nem a harmonikusnak megfelelő frekvenciák közelében találhatók, ekkor egy zenei hang megszólaltatásakor bizonyos esetekben több elkülönülő hang érzete egyszerre lép fel (ilyenek például a fa vagy fém hanglappal rendelkező ütőhangszerek). Extrém esetben, ha az inharmonikus hangszínképben az összetevők sűrűn helyezkednek el, [1][2]