Homonnay Zsolt (Kaposvár, 1971. február 28. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, énekes, dalszövegíró.
1989-ben érettségizett a zalaegerszegi Ságvári Endre (ma Kölcsey Ferenc) Gimnáziumban. 1990 és 1993 között a Hevesi Sándor Színház stúdiósa volt.
1993-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára. Szinetár Miklós osztályába járt, 1997-ben végzett. Ebben az évben epizódszerepet játszott a Csinibaba című játékfilmben.
Főiskolás évei alatt is játszott. Több musical- és operettszerepet eljátszott. 2000-ben megkapta az Év Bonvivánja kitüntetést a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Ugyancsak 2000-ben szerződtették Berlinbe, a A Notre Dame-i toronyőr című musicalben Quasimodót és Phoebust alakította.
2002-ben tért haza. Itthon számos musicalben és operettben játszott Budapesten és vidéken egyaránt.
2005-ben alapította Balczó Péterrel és Nagy Sándorral együtt az Adagio énekegyüttest. Négy nagy lemezük és egy DVD koncert felvételük jelent meg; mindegyik platinalemez lett. Emellett minden lemez többszörös aranylemez is.
Volt feleségével, Polyák Lillával eddig két duett albumot jelentettek meg; a Ketten és a Két szív is aranylemez lett.
A Budapesti Operettszínház társulatával Németországban turnézik 2010 óta. A Szépség és a Szörnyeteg című musicalt adják elő. Magyarországon is játszik az Operettszínház darabjaiban.
2012-ben megkapta Az Év Musical színésze címet.
Zenei érzékenységét a dalszövegírásban és- fordításban is hasznosítja. Több magyar slágert jegyez szövegíróként, valamint számos népszerű külföldi dal szövegének fordítója. Polyák Lillával két közös lemezük is megjelent, 2009-ben a Ketten és 2010-ben a Két szív címmel.
2020-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen színházrendező szakán diplomázott.[2] 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.[3]
Feleségével, Polyák Lilla színésznővel 2016-ig házasok, kettő gyermekük van. 2016-ban elváltak.
További információk Darab, Szerep ...
Darab |
Szerep |
Színház |
Premier |
Szabadság, szerelem |
|
Budapesti Operettszínház |
2022 |
Jekyll és Hyde |
Jekyll és Hyde |
Budapesti Operettszínház |
2022 |
Hegedűs a háztetőn |
Tevje |
Budapesti Operettszínház |
2021 |
A mosoly országa |
Szu-Csong herceg |
Budapesti Operettszínház |
2021 |
Nine |
Guido Contini |
Budapesti Operettszínház |
2021 |
Marica grófnő |
Tasziló gróf |
Budapesti Operettszínház |
2020 |
La Mancha lovagja |
Don Quijote / Cervantes |
Budapesti Operettszínház |
2020 |
Gutenberg! |
Bud Davenport |
Karinthy Színház |
2020 |
Csárdáskirálynő |
Edwin Ronald |
Budapesti Operettszínház |
2019 |
Párizsi randevú |
Jigger Craigin |
Budapesti Operettszínház |
2019 |
Carousel – Liliom |
Közreműködő |
Budapesti Operettszínház |
2019 |
Párizsi randevú |
Közreműködő |
Budapesti Operettszínház |
2019 |
István a király |
Asztrik |
Budapesti Operettszínház |
2018 |
Lord Henry Wotton |
Lord Henry Wotton |
Budapesti Operettszínház |
2018 |
A Macskadémon |
Macskadémon |
Budapesti Operettszínház |
2018 |
A víg özvegy |
Gr. Daniló Danilovics |
Budapesti Operettszínház |
2017 |
A Notre Dame-i toronyőr |
Clopin Trouillefou |
Budapesti Operettszínház |
2017 |
A chicagói hercegnő |
Borisz |
Budapesti Operettszínház |
2016 |
Marie Antoinette |
Orleans-i Lajos Fülöp |
Budapesti Operettszínház |
2014 |
Én és a kisöcsém |
Dr. Sas |
Budapesti Operettszínház |
2015 |
A denevér |
Eisenstein |
Budapesti Operettszínház |
2014 |
Háry János |
Háry János |
Szegedi Szabadtéri Játékok |
2014 |
Mária Evangéliuma |
Jézus |
Máriaremete |
2014 |
Lehár Ferenc: A víg özvegy |
Daniló Danilovics gróf |
Csokonai Színház |
2013 |
Lévay Szilveszter – Michael Kunze: Marie Antoinette |
Orleans-i Lajos Fülöp |
Budapesti Operettszínház |
2016 |
Kálmán Imre: A chicagói hercegnő |
Borisz |
Budapesti Operettszínház |
2016 |
Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém |
Dr. Sas |
Budapesti Operettszínház |
2016 |
ifj. Johann Strauss: A denevér |
Eisenstein |
Budapesti Operettszínház |
2016 |
Ábrahám Pál: Viktória | Koltay István, huszárkapitány | Budapesti Operettszínház | 2016 |
Bársony-Lőrinczyː Amerikai komédia | Frank Anderson | Budapesti Operettszínház | 2015 |
Lévay Szilveszter-Michael Kuncze: Elisabeth | A Halál | Budapesti Operettszínház | 1996 |
Lévay Szilveszter-Michael Kuncze: Rebecca-A Manderley-ház asszonya | Maxim de Winter | Budapesti Operettszínház | 2010 |
Dubrovayː A váltságdíj | Közoktatási Miniszter | Budapesti Operettszínház | 2016 |
Victor Hugo: Nyomorultak | Jean Valjean | Miskolci Nemzeti Színház | 2012 |
Szörényi Levente-Bródy János: Veled, Uram! | Orseolo Péter | Thália Színház | 2012 |
ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében | Caramello | Budapesti Operettszínház | 2011 |
Operett! Ez Hungaricum! | narrátor, nagy operett szerzők | Budapesti Operettszínház | 2016 |
A bajadér | Radjami, indiai herceg | Budapesti Operettszínház | 2009 |
Shakespeare: Szentivánéji álom | Oberon | Budapesti Operettszínház | 2008 |
Szabó Magda: Abigél | Kalmár Péter, osztályfőnök | Budapesti Operettszínház | 2008 |
Rudolf | Taaffe gróf, miniszterelnök | Budapesti Operettszínház | 2006 |
Csókos asszony | Dorozsmay Pista | Thália Színház | 2006 |
Alan Menken: A Szépség és a Szörnyeteg | Szörnyeteg | Budapesti Operettszínház | 2005 |
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja | Raoul, Vicomte de Chagny | Madách Színház | 2005 |
Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár | Jézus | Pécsi Nemzeti Színház | 2000 |
Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár | Júdás | Budapesti Operettszínház | 2010 |
Rómeó és Júlia | Paris | Budapesti Operettszínház | 2008 |
Claude-Michel Schönberg: Miss Saigon | Professzor, Thuy | Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér | 2011 |
Kodályː Háry János | Háry János | Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér | 2016 |
Ludovic Halévy – Henri Meilhac: Párizsi élet | Gardfeu, párizsi aranyifjú | Budapesti Operettszínház | 2007 |
Leonard Bernstein-Stephen Sondheim: West Side Story | Tony | Szolnoki Szigligeti Színház | 2016 |
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig | Török János | József Attila Színház | 2016 |
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig | Török János | Móricz Zsigmond Színház | 2010 |
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Anna Karenina | Sztyíva | Madách Színház | 2002 |
Várkonyi-Braunke: Dorian Gray | Dorian Gray | Madách Színház | 2000 |
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban | Arisztid | Budapesti Operettszínház | 2010 |
Victor Hugo: Nyomorultak | Enjolras | Madách Színház | 2016 |
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma | Tarnóczi Laci | Madách Színház | 1999 |
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő | Mister X. | Pécsi Nemzeti Színház | 2000 |
Huszka Jenő: Gül Baba | Gábor diák | Győri Nemzeti Színház | 2000 |
Huszka – Martosː Lili bárónő | Illésházy László gróf | Miskolci Nemzeti Színház | 2013 |
Kálmán Imre: Marica grófnő | Erdődi Török Péter | Győri Nemzeti Színház |
2008 |
Lehárː Cigányszerelem | Józsi, a cigányprímás | Budapesti Operettszínház | 2011 |
Terence McNally: Mesterkurzus | Anthony Candeno, tenor | Pesti Színház | 1996 |
Leonard Bernstein: Mise | | Művészetek Palotája | 2016 |
Koltai János: A primadonna | Aranyos Edvin-Lajos, Stachó Ákos | Madách Színház | 2002 |
Jimmy Roberts: Te édes, de jó vagy, légy más | | Madách Színház | 2016 |
Jacobi Viktor: Leányvásár | Tom Miggles | Szolnoki Szigligeti Színház |
2010 |
Andrew Lloyd Webber: A szerelem arcai | Alex | Madách Színház | 1996 |
Bródy János-Várkonyi Mátyás: Will Shakespeare, vagy akit akartok | Lord Seal | Madách Színház | 2008 |
Andrew Lloyd Webber: Evita | Che Guevara | Miskolci Nemzeti Színház | 2008 |
Michael John-LaChiusa: Helló!Igen? | Az író | Budapesti Operettszínház | 2004 |
Günwald-Brammer: Marica grófnő | Erdődi Török Péter | Győri Nemzeti Színház | 2016 |
Lehár Ferenc: A víg özvegy | gróf Danilovics Daniló | Csiky Gergely Színház, Kaposvár | 2010 |
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás | Rádiós | Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg | 1995 |
Hervé-Meilhac-Millaud: Nebáncsvirág ( Mam'zelle Nitouche) | Champlatreux | József Attila Színház | 2003 |
Bertolt Brecht: Koldusopera | Bicska Maxi | Ódry Színpad | 2008 |
Bezárás
- Sztárban sztár (2016)
- Kétszív – Polyák Lilla és Homonnay Zsolt koncertje
- Érintés – Az Adagio együttes koncertje (közreműködő)
- Musical slágerek (szereplő)
- Rómeó és Júlia – musical (2005)
- Csináljuk a Fesztivált! (szereplő)
- ...meseautóban (közreműködő)