Heinrich Müller (Gestapo)
a Geheime Staatspolizei vezetője From Wikipedia, the free encyclopedia
a Geheime Staatspolizei vezetője From Wikipedia, the free encyclopedia
Heinrich Müller („Gestapós Müller”, München, 1900. április 28. – nagy valószínűséggel: Berlin, 1945. május 1.)
| Heinrich Müller | |
 | |
| Született | 1900. április 28. München, Németország  |
| Elhunyt | 1945. május 1. (45 évesen) Berlin, Németország .svg){kind=small} |
| Állampolgársága | német |
| Nemzetisége | német |
| Foglalkozása |
|
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Müller témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Gestapo (Geheime Staatspolizei, magyarul: Titkos Államrendőrség), a náci rendszer hirhedt politikai titkosrendőrségének a vezetője volt 1939. október 1-jétől 1945. május 1-jéig. (Korábban is vezető beosztásokat töltött be különféle náci politikai rendőrségi posztokon.)
Adolf Eichmann hivatali főnöke. Reinhard Heydrich majd Ernst Kaltenbrunner közvetlen beosztottja.
Utolsó, legmagasabb rendfokozata SS-Gruppenführer (SS altábornagy) volt. Az általa vezetett Gestapo a náci párthoz és az SS-hez hasonlóan kiemelten emberiségellenes és háborús bűnös szervezetnek minősül.
A Gestapo és személyesen Heinrich Müller a náci rendszer csaknem valamennyi háborús és emberiség elleni bűntettében részt vett. Beleértve a II. világháború kirobbantásának előkészületeit, a zsidók tömeges megfélemlítését és meggyilkolását, az egyéb alsóbbrendű fajnak minősített népesség irtását, a nácikkal szembenálló csoportok megsemmisítését, és a lakosság terrorizálását Németországban és szerte a nácik által megszállt Európában.
Bár a legkeresettebb háborús bűnösök egyike volt, elkerülte a felelősségre vonást. Halálának körülményei nem tisztázottak. Legvalószínűbb, hogy Berlin ostroma alatt menekülés közben sebesült meg halálosan, esetleg öngyilkos lett. Ezt követően holttestét azonosítás nélkül tömegsírba temették.
Katolikus családban született és nevelkedett. Apja, Alois Müller (1875–1962) rendőr volt és a bajorországi Neuburg an der Donauból származott. Felesége, Anna Schrandl (1874–1947), egy molnár lánya a bajorországi Zwieselből. Házasságkötésük után, 1899-ben költöztek Münchenbe egy kis lakásba, ahol Heinrich Müller is született 1900-ban.
Felesége Sophie Dischner (Pasing, 1900. február 12. – München, 1990 március 3.) – a Der Würmtalbote nyomda és kiadó tulajdonosának, Otto Dischnernek a lánya. 1924. június 17-én kötöttek házasságot. Gyermekeik: Reinhard (1927. január 4.), Elisabeth (1936. szeptember 30.)
Alapfokú iskoláit Ingolstadtban, Schrobenhausenben és Krumbachban végezte. A világháború kitörésétől repülőgépszerelőnek tanult a müncheni repülőgépgyárban,[1] és tanulmányai végeztével a világháború alatt, 1917-ben önkéntesként csatlakozott a bajor hadsereghez.
A légierő kötelékébe került mint pilóta. Kiképzése után 1918 áprilisában került a nyugati frontra. Számos kitüntetést kapott (beleértve az első osztályú Vaskeresztet), és 1919-ben mint altiszt[2] szerelt le.
Ugyanebben az évben felvették mint segédfogalmazót[3] (Hilfsassistent) a müncheni rendőrfőkapitányságra. Előmenetele a nácik hatalomra jutásáig körülbelül az átlagosnak felelt meg. 1929-ben lett rendőr fogalmazó[3] (Polizeisekretär) a müncheni politikai rendőrségen, és nyomozóként elsősorban a kommunista szervezetek elleni akciókban vett részt. (Más források szerint a nácik ellen is eredményes volt, s ennek tudható be, hogy magas rangú SS tiszt létére és kulcspozíciója ellenére csak 1939-ben vették fel a nácipártba.)
Németországban a náci hatalomátvételt követően több lépcsőben megkezdődött a különféle rendőri szervezetek egységesítése, integrálása, és az SS fennhatósága alá gyűrése. Ennek egyik első fontos állomása volt a politikai és a bűnügyi rendőrség (Gestapo és Kripo) összevonása a Biztonsági Rendőrség Főhivatala (Hauptamt Sicherheitspolizei) keretében. Végső formája pedig 1939-től a valamennyi rendőri, biztonsági és elhárítási szervezet összevonása a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) égisze alatt, amelynek a Gestapo egyik hivatala (IV.) lett.
Alig néhány héttel a náci hatalomátvétel után, 1933 tavaszán Heinrich Himmler és Reinhard Heydrich átvette az irányítást a bajor rendőrség felett, Müller lett az újonnan alapított Bajor Politikai Rendőrség (BPP) egyik vezetője, amelynek új feladata a nácik bajorországi ellenfeleinek megfélemlítése, üldözése, megsemmisítése lett.
Röviddel ezt követően Heydrichet kinevezték a Titkos Államrendőrség Hivatala (Geheime Staatspolizeiamt – Gestapa) vezetőjének Berlinbe, s egyúttal a porosz politikai rendőrség feje is lett. Mint messze a legnagyobb ilyen szervezet vezetője 1934 áprilisában a Bajor Politikai Rendőrség több munkatársát, köztük Heinrich Müllert is Berlinbe helyeztette át.[4] A döntés hátterében az húzódott, hogy megerősítse pozícióját a Titkos Államrendőrség Hivatalában általa ismert, hűséges alkalmazottak bevonásával a vezetésbe.
Müllert 1934 tavaszán vették fel az SS-be.[5] Előmenetele: 1934. április 20. – Untersturmführer; 1934. július 4. – Obersturmführer; 1935. január 30. – Hauptsturmführer; 1936. április 20. – Sturmbannführer; 1936. november 9. – Obersturmbahnführer; 1937. január 30. – Standartenführer; 1939. április 20. – Oberführer;
Körülbelül ilyen ütemben és ezekkel párhuzamosan növekedett a rangja a rendőrségi ranglétrán is.
Többek szerint környezetével ellentétben Müller nem volt fanatikus, árja felsőbbrendűségben és antiszemita fajelméletben hívő hithű náci, csak egy munkamániás karrierista bürokrata a legveszélyesebb fajtából a legveszélyesebb helyen a legveszélyesebb pozícióban.[6]
Müller egykori müncheni főnökével, Reinhard Flesch-sel végezte kezdetben a Politikai Rendőrség Hivatalában (a II-es számú hivatal a Biztonsági Rendőrség Főhivatalában) az 1-es alosztály és azon belül az 1A csoport (Kommunista, marxista és kapcsolódó mozgalmak) és az 1H csoport (Párt ügyek és hozzá kapcsolódó szervezetek) vezetését.
Miután Flesch 1935-ben visszatért Münchenbe, Müller megragadta a lehetőséget, hogy megerősítse a hatalmi pozícióját az 1B csoporttal (felekezeti szervezetek, zsidók, szabadkőművesek, emigráció) és az alosztályon belül a korábbi hatáskörök átrendezésével.
1936-ban Müllert kinevezték a Politikai Rendőrség Hivatala helyettes vezetőjévé a Biztonsági Rendőrség Főhivatalában.
1938-ban nevezték ki a Zsidó Kivándorlás Birodalmi Központjának vezetőjévé is. A napi feladatok elvégzésével Adolf Eichmannt bízta meg.[7]
1939-ben teljesült régi vágya: felvették a nácipártba.
Még ebben az évben egyik szervezője a második világháború kirobbantásának közvetlen ürügyéül szolgáló náci provokációnak, a gleiwitzi német rádióállomás elleni színlelt támadásnak. Ezzel azt hitették el, hogy lengyel katonák támadták meg a német állomást, s amely Hitlernek ürügyül szolgált Lengyelország megtámadására, s ezzel a világháború kirobbantására.
1939. október 1-vel kinevezték a Birodalmi Biztonsági Főhivatal, az RSHA (Reichssicherheitshauptamt) IV. hivatala (Gestapo) vezetőjévé.
1939 szeptember elejétől az ő utasítására „különleges bánásmód”-ban (meggyilkolás) kell részesíteni a politikai ellenfeleket. Ennek megfelelően például 1945 április 5-én az ő utasítására gyilkolták meg a dachaui koncentrációs táborban a Hitler elleni sikertelen merényletet végrehajtó német ellenállót, Georg Elsert.
Müllert 1940. december 14-vel léptették elő SS-Brigadeführerré (SS vezérőrnagy), majd 1941. január 1-vel rendőr vezérőrnaggyá is.
Legmagasabb rendfokozata 1941 novemberétől SS-Gruppenführer (SS altábornagy) és rendőr altábornagy.
Mint a Gestapo vezetője részt vett az alárendeltségébe tartozó, Adolf Eichmann vezette „Zsidóügyi csoport” („Judenreferat”), a IV B 4 csoport felállításában, tevékenysége tervezésében, irányításában, a végrehajtásban a zsidók ellen irányuló népirtásban a megszállt Európában és a különösen a Szovjetunióban.
Reinhard Heydrich parancsára Müller utasításokat fogalmazott a megszállt keleti területeken tevékenykedő SS kivégző alakulatoknak (SS-Einsatzgruppen), és hozzá futottak be ezektől az alakulatoktól a jelentések a tevékenységükről.[8]
A Gestapo a koncentrációs táborokban, haláltáborokban – így az auschwitziben is – állandó képviselettel volt jelen.
Müller beosztottjával, Adolf Eichmannal vett részt a zsidók kiirtásának részleteit egyeztető és megtárgyaló wannseei konferencián. A konferenciát Reinhard Heydrich, Müller közvetlen hivatali felettese hívta össze.[9]
Müller volt az egyik legfontosabb „íróasztali gyilkos” („Schreibtischtäter”) a náci birodalomban. A háború után emberiség elleni és háborús bűnösként körözték, mivel 1945 májusában nyoma veszett. A nyugat-német rendőrség 1961-ben hat tanút hallgatott ki az ügyben. Vallomásuk szerint Müllert utoljára 1945. május 1-jén és 2-án, Hitler öngyilkossága után a kancellárián látták. A tanúvallomások alapján valószínűsíthető lett, hogy Müller meghalt Berlin ostroma során 1945. május elején.
Egyes beszámolók szerint azonban Müller 1945 április végén repülővel Svájcba menekült, és később Dél-Amerikában az amerikai hírszerző ügynökségeknek dolgozott. Ezek az állítások azon a könyvön alapultak, amelyet 1996-ban a szélsőjobboldali Druffel Verlag jelentetett meg. Azonban a könyvben szereplő források hamisnak bizonyultak, és számos ellentmondást is tartalmaz. Továbbá a könyv „tele a náci megsemmisítő politika szépítgetésével és ugyanakkor a náci rezsim áldozatainak rágalmazásával”.[forrás?]
Walter Schellenberget, az SD, a Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetőjét tartják azoknak a pletykáknak a forrásának, melyek szerint Müller 1945 előtt a Szovjetuniónak dolgozott, és rádiókapcsolatot is fenntartott a szovjet hírszerző szolgálatokkal. Schellenberg, aki kölcsönösen és hevesen rivalizált Müllerrel, ezeket a vélelmeit kifejtette az amerikai hírszerző szolgálat, az OSS képviselői előtt is, 1945-ös kihallgatásai alkalmával. Schellenberg állításait azonban mind közös főnökük, Ernst Kaltenbrunner, Müller közvetlen felettese, mind beosztottja, Heinz Pannwitz is cáfolták. Heinz Pannwitz, aki több évet töltött szovjet börtönben, ezzel szemben 1959-ben a CIA képviselőinek kijelentette, többszöri kihallgatások során a Szovjetunióban arról győződött meg, hogy Müller halott.
Miután Argentínában az izraeli titkosszolgálat 1960 májusában elfogta és titokban Izraelbe szállította Eichmannt, az ő vallomásai újra a közérdeklődés középpontjába állították Müller hollétének kérdését. Ehhez kapcsolódóan Müller egykori titkárnőjét és szeretőjét is megfigyelés alatt tartották és ki is hallgatták. A házkutatások során azonban nem találtak semmilyen adatot, bizonyítékot arra, hogy Müller – a nyugatnémet rendőrség gyanújának megfelelően – külföldön él és kapcsolatot tart a családjával. 1963 szeptemberében a rendőrség a berlini Lilienthal utcai temetőben rábukkant egy sírra, amely állítólag Müller holttestét rejtette. A vizsgálat azonban feltárta, hogy a maradványok nem lehetnek Mülleréi. Azoknak a híreknek, amelyek szerint Müllert egy tömegsírba temették volna egy berlini zsidó temetőben, nem lehetett utána járni, mivel az Kelet-Berlin területén volt. Körülbelül ugyanebben az időben a CIA felújította a vizsgálatot Müller holléte ügyében: szocialista országokból érkezett disszidensektől kaptak olyan információkat, hogy Müllert a háború után a szovjetek tartóztatták le, és a Szovjetunióba szállították. Szintén az 1960-as években jelentek meg különböző újságcikkek arról, hogy egyes hírek szerint Müller Romániában, Albániában, Dél-Afrikában vagy Dél-Amerikában él. Egy 1971 decemberi CIA-jelentésben felmerült, hogy mindez egy hidegháborús félretájékoztatási kampány a keleti oldal részéről. Meggyőző bizonyíték azonban nincs arra, hogy Müller együttműködött volna a szovjetekkel. A CIA-jelentés szerint hasonlóképpen sincs meggyőző bizonyíték arra sem, hogy Müller meghalt volna Berlinben 1945-ben.
Johannes Tuchel, a Német Ellenállás Emlékközpontjának vezetője szerint Müller meghalt nem sokkal a háború vége előtt. Elemzését a kortárs dokumentumok megerősítik, nevezetesen hogy Müller holttestét 1945 augusztusában az egykori birodalmi légügyi minisztérium közelében egy rögtönzött sírban találták meg. Maradványait innen az 1943-ban felszámolt Grosse Hamburger utcai zsidó temetőbe helyezték át, egy tömegsírba. A zsidó vallási szabályok azonban nem teszik lehetővé a halottak exhumálását, ezért Müller eltemetésének helye továbbra sem ismert.[10]
A „Gestapós” Müller a világháborús történetek visszatérő alakja. Egyes történetekben csak mint a Gestapo legfőbb parancsnoka jelenik meg, név említése nélkül.
Néha a szövetséges világháborús propagandán (Modern Pimpernel, 1941) túl is – és főleg bűneihez mérve – szokatlanul komikus, néha már-már joviális alakként ábrázolva. (A Modern Pimpernelben Gestapós Müller nyilván Smith professzor gestapós ellenfele, Schmidt. Von Graum tábornokban pedig Göringet ismerhetjük fel.)
A tavasz tizenhét pillanata című szovjet filmsorozatban Leonyid Bronyevoj alakításában Stirlitz és főnöke, Walter Schellenberg fő ellenfeleként tűnik fel.
Saját névvel szerepel továbbá a Hitler elleni 1939-es merényletről (Georg Elser – Einer aus Deutschland, 1989), illetve a zsidók kiirtásának részleteit megtárgyaló wannsee-i konferenciáról szóló dokumentumjátékfilmekben (Az összeesküvés, 2001). És természetesen megkerülhetetlen szereplője a korszakról szóló dokumentumfilmeknek is.
A filmek mellett számos regényben és novellában is feltűnik alakja.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
