From Wikipedia, the free encyclopedia
Fülig Jimmy regényalak Rejtő Jenő több művében. Teljes, maga által készített neve: Don Fülig di St. James. Matróz, akit Fokvárostól Hondurasig ismernek, első tiszt, majd hajóskapitány, illetve fregattfőhadnagy. A nevét onnan szerezte, hogy állítólag szeret nevetni, és olyankor fülig húzza a száját. Szikár, vállas alakjához kamaszosan sima, ámde csontos és széles arc társul.
Ez a szócikk (vagy szakasz) leginkább egy rajongói oldalra hasonlít. Segíts te is átírni a cikket, például a fölösleges vagy irreleváns listák, magasztalások, idézetek redukálásával, szükség szerint törlésével, illetve a szöveg átfogalmazásával úgy, hogy a cikk semleges nézőpontú legyen. |
Két szigetről (Anglia és Dél-Amerika) kitiltották, de a többi helyen korlátoltan partra szállhatott. Egy ideig a Boldogság Szigetek királyát helyettesítette a trónon, míg az uralkodó (al)világi életet élt. A sziget kormányzása nem okozott számára nehézséget, hiszen egyszer a félszemű Vasziccsal együtt már elkormányozta a „Nekivág!” nevű sónert Jávától Sanghajig.[1] Ő volt a világ első uralkodója, aki pertut ivott népével. A kormányzás mellett naplót vezetett, amelyből többek között fény derül a LEX FÜLIG 193… 1. T.c.: A KÜLSŐ MEGJELENÉS KÖTELEZŐ EGYSZERŰSÉGÉRŐL, A KORONATANÁCSBAN megszületésének körülményeire. Jimmy később is jó kapcsolatot tartott fenn az uralkodóval, életének fontos eseményeiről és életfelfogásáról sajátos helyesírású leveleiben tájékoztatta. A hajózáson kívül vendéglátóipari tapasztalata is van: hosszú ideig Barcelonában egy étterem kirakatában transzparensként dolgozott. A Honolulu-Star fedélzetén pedig egyszerre a fűtő és a pincér feladatait is ellátta öt hétig, Port Szueztől Tahitiig.
Összeférhetetlen Piszkos Freddel, mivel az öreg kapitány rengetegszer becsapta, mégis sokszor összeállnak különböző alkalmakkor a haszon reményében, legyen az életmentő akció vagy csatahajólopás.
Fülig Jimmy talpig világfi, aki sokat ad külsejére és modorára, szereti a muzsikát és a mozit. A vele egyivásúak közül azzal tűnik ki, hogy szeret mosakodni. Meggyőződése, hogy a jómód és az ízlés legjobb kifejezője a bricsesznadrág bőrkamásnival, illetve az aranygombos flanell pizsamakabát, nyeles monokli, fehér tányérsapka fényes fekete ellenzővel, emailgombbal.
Nem babonás, és nem hisz a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.