A Forradalmi dal a mozgalmi dalok egy megjelenési formája, olyan ének, amelynek sajátos ritmikája, dallama és szövege különlegesen alkalmas embertömegek politikai mozgósítására. A forradalmi dal az adott történelmi pillanat hangulatát, üzeneteit átörökítő műalkotás, melyet jellemzően a történelmi eseményt felidéző megemlékezések, nemzeti ünnepek során szoktak előadni. Egyedi esetben egy ország nemzeti forradalmának népszerű dala később az ország himnuszává válhat.

A forradalmi dal korábbi definíciója: "nép- és osztálytudathoz tartozó megnyilvánulási forma, amely a széles tömegek számára megfogalmazza a forradalom célját, azt hozzáillő zenével népszerűsíti, majd a forradalmi tömegek magukénak vallják." (Ifjúsági kislexikon, 1979)

Története

A középkorban a parasztfelkelések idején jelentek meg az első forradalmi hangulatú dalok, ezek a népénekek közül kerültek ki, s vallásos jelleggel is rendelkeztek. Az első nem vallásos jellegű forradalmi dal Rouget de l'Isle: Marseillaise-e volt 1792-ben.

Példák forradalmi dalokra

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.