Fellegvár (Brassó)
erőd Brassóban From Wikipedia, the free encyclopedia
A brassói Fellegvár (románul: Cetățuia, németül: Schloß) a történelmi központtól északra emelkedő erdős Fellegvár-hegy vagy Márton-hegy (románul Strajă vagy Dealul Plăieșilor, németül Schloßberg vagy Martinsberg) tetején épült erőd. Eredeti célja az volt, hogy megakadályozza a brassói városerőd ágyúzását a környező magaslatokról.
| Fellegvár | |
 | |
| Ország |  Románia |
| Mai település | Brassó |
| Tszf. magasság | 651 m |
| Épült | 16. század |
| Rekonstrukciók évei | 17. század |
| LMI-kód | BV-II-a-A-11393 |
| Elhelyezkedése | |
 Fellegvár
Pozíció Brassó térképén
| |
 é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 25° 35′ 31″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fellegvár témájú médiaállományokat. | |
Az épületegyüttes alapterülete megközelítőleg 80 x 100 méter, alaprajza enyhén szabálytalan négyszög, négy bástyája a négy égtáj felé mutat. Központi magja, egyben legrégebbi része egy patkó alakú torony, melyet 1524-ben emeltek; ehhez később három kisebb, bástyaszerű tornyot építettek. A külső erődövet 1630–1631-ben építették; sarkait négy olaszbástya védi, egyetlen kapuját pedig felvonóhíd segítségével tudták lezárni.
A 18–19. században Habsburg-csapatok állomásoztak benne; a várudvaron további épületeket emeltek (kaszárnya, raktárak, parancsnoki lak), mely következtében az eredeti vármag ma már csak nehezen azonosítható. Védelmi feladatot utoljára 1849-ben látott el. A domboldalban a 20. század elején előkelő villák épültek; a domb egy részét parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.
Építésének szakaszai
A haditechnika fejlődésének köszönhetően a 15–16. századok fordulóján már fennállt annak a veszélye, hogy a környéki magaslatokra telepített tüzérség kárt tesz a völgyben elhelyezkedő brassói városerődben. A városfalak és az előttük húzódó országút védelmére 1524-ben egy patkótornyot emeltek a városerődtől északra elhelyezkedő Márton-hegy nevű márgadombon (amely a Szent Márton-templomról kapta nevét – később főként Fellegvár-hegyként említik), mely 64 méterrel emelkedik a város fölé.[1] Egyes források szerint már korábban is állt itt egy fából ácsolt erődítmény, melyet Petru Rareș csapatai feldúltak,[2][3] azonban ez helytelen állítás: a Petru Rareș által felgyújtott fa erőd a Fortyogó-hegyen (Gesprengberg) volt, a Márton-hegyen pedig nincs nyoma korábbi építményeknek.[1]
A 16. század közepén Giovanni Battista Castaldo, I. Ferdinánd katonai helytartója Erdély határainak és városainak megerősítését szorgalmazta a török fenyegetettség miatt, bár a tervezett erődítmények legtöbbje pénzügyi okok miatt végül nem készült el. Ekkor bővítették ki a Brassót védő Márton-hegyi patkótornyot három kisebb, bástyaszerű torony építésével.[4] A terveket valószínűleg Alessandro da Urbino itáliai származású építész dolgozta ki, az építkezés 1552 tavaszától 1553 késő őszéig tartott, és vélhetően földtöltést és árkot is létesítettek az erőd körül.[5] Egyes történészek szerint egy félkör alakú külső kőfal is védte az erődítményt.[6] Benkő József szerint a keleti kereskedők a vár földalatti helyiségeiben őrizték értéktárgyaikat.[7]
1611-ben, az erdélyi belháború időszakában egy külső földsánccal és vizesárokkal vették körül a várat, Báthory Gábor pedig sikertelenül ostromolta. 1618 októberében tűz ütött ki az erődben az őr hanyagsága miatt, elpusztítva a belső faállványzatot. A károk kijavítása 1625-ben fejeződött be. A patkótornyon kívül 1623-ban, Johann Chrestels bíró idején,[7] 25 méter mély kutat ástak; 1631-ben 81 méteresre mélyítették és faépítménnyel vették körül (ez a kút ma már nincs meg).[5][6]
1630 áprilisában kezdték a külső, bástyákkal és kapuval ellátott överőd kiépítését. Az alap kiásása után, júniusban a kőművesek is munkához láttak, szeptember végén pedig már állt az északi bástya. A második bástyát októberben kezdték építeni, azonban a munka télen szünetelt, így csak tavasszal fejezték be. 1631 augusztusában elkészült a harmadik, év végéig pedig a negyedik bástya, a kapu, és a kapu fölötti őrszoba. A vár tervezője és a munkálatok irányítója ismeretlen; egyes vélemények szerint Johannes Landi sienai építész nevéhez köthető.[5]
Osztrák kaszárnyaként
Az 1688-as fogarasi nyilatkozat értelmében Erdélyben véget ért a török fennhatóság, helyét átvette a Habsburg-uralom. Brassó városa azonban ellenszegült; a polgárok egy része fellázadt az osztrák uralom ellen, foglyul ejtették Michael Filstich városbírót, a tanácsosokat és a tisztviselőket, és elfoglalták a Fellegvárat. A Veterani vezetésével érkező császári csapatok hamar megadásra kényszerítették a lázadókat, majd kárpótlás fizetése nélkül kisajátították a várat, kinevezték az osztrák helyőrség szállásának, és a városerőd összes fegyverét és lőszerét ide hordták. A vár körüli szőlőket és gyümölcsösöket kiirtották, és további külső védműveket építettek.[8] 1689. szeptember 19-én a lázadók vezetőit, akik nem akarták átadni a várat, Kaspar Kreisch aranyművest, Stephan Beer vargát, Stephan Steiner süvegest, Jakob Gaizer vargát és Andreas Lang mészárost a város piacterén lenyakazták.[7] 1690 augusztusában Thököly Imre ostromolta a várat, melyet a császáriak védtek, de végül a brassói polgárok kérésére felhagyott a támadással.[9] 1699-ben szóba került a középkorias vármag lebontása, azonban ez elmaradt.[10] 1704-ben a kurucok támadása miatt a várból az északi kapuig vezető utat cölöpökkel erősítették meg.[7]
A Fellegvár (és a városerőd is) ekkoriban már idejétmúlt volt, de az általa nyújtott biztonságérzet miatt a városiak továbbra is ragaszkodtak hozzá.[6] Az orosz–osztrák–török háború alkalmával ismételten megerősítették a védműveket, azonban ezután a magas fenntartási költségek miatt a város Mária Teréziának ajándékozta a várat. 1773-ban II. József elrendelte kijavítását és felújítását, előtérbe helyezve a védők elszállásolását. A 18. század végén börtönt is létesítettek a várban, ahova az osztrák–török háború török foglyait zárták.[10][11]
A 19. századra a vár elveszítette katonai funkcióját, viszont továbbra is a Habsburg-uralom szimbóluma volt, és hathatós eszköz a városi zavargások visszaszorításában.[11] Emellett a brassóiak kiránduló- és szórakozóhelyévé vált; sörözőt is üzemeltettek falai között, mely igen népszerű volt a városiak körében.[9]
A Fellegvárhoz kapcsolható az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik mozzanata, mikor is kétszáz honvéd védte az erődítményt Lüders több tízezer fős orosz serege ellen. A szabadságharc leverésére behívott oroszok 1849. június 20-án törték át a Tömösi-szoros védelmét, majd Brassó felé nyomultak. Brassó ekkor már a császáriak pártjára állt, a városban állomásozó 86. magyar honvédzászlóalj két százada pedig a Fellegvárba vonult, mert azt remélték, hogy hamarosan felszabadító magyar seregek érkeznek. A fellegvár térparancsnoka Jan Szydłowski lengyel származású százados volt, a védelem megszervezésében Tóth Sámuel századosé volt a fő szerep. Négy (más forrás szerint hat) ágyújukkal két napon át tartották az erődöt, majd miután lőszereik elfogytak, a várt segítség pedig nem érkezett, június 22-én feladták a várat. Az oroszoktól szabad elvonulást és ellátást kaptak, azonban a visszatérő osztrákok bebörtönözték a várvédőket, egyeseket az osztrák hadseregbe soroztak be.[12][13] George Bariț beszámolója szerint a Fellegvár ostroma alatt a brassói polgárok kitódultak a városfalak elé és látványosság gyanánt nézték az ostromot, míg egy lövedék vissza nem űzte őket a falak mögé.[14]
Az ostromot követő javítási munkálatok során hozták létre a belső várudvar ciszternáját, mely a régi kutat helyettesítette (ennek alkalmából a torony alsó szintjét feltöltötték).[15]
A 20. századtól
Zord magaslat: a Fellegvár ez itt.
Erőszak rakta s tartja falait.
Ember-önkény és változó uralmak
Láncot csörgetnek és rabot tartanak.
Szurony, szörnyű rend, vessző, fegyelem
Itt sötét börtön-flóraként terem.
Reményik Sándor: Szemeimet a hegyekre emelem (1933)[16]
Erőszak rakta s tartja falait.
Ember-önkény és változó uralmak
Láncot csörgetnek és rabot tartanak.
Szurony, szörnyű rend, vessző, fegyelem
Itt sötét börtön-flóraként terem.
Reményik Sándor: Szemeimet a hegyekre emelem (1933)[16]
Az első világháborúban, a Brassó 1916-os román megszállását követő harcokban a Fellegvár magaslata stratégiai szerepet töltött be. Az október 8-ai döntő csatában az 51. honvéd hadosztály balszárnya a Fortyogó-hegyig majd a Fellegvárig nyomult előre Hausmanninger Károly alezredes vezetése alatt, és súlyos harcok árán délutánra elfoglalták a magaslatot, ahonnan géppuskával lőtték a Bolonyában és a vasútállomásnál felfejlődő román zászlóaljakat. Ez nagyban befolyásolta a csata kimenetelét, és a németek és a magyarok estére visszavonulásra kényszerítették a románokat, felszabadítva Brassót.[17]
A világháború után Erdély Románia része lett. A Fellegvárat többek között börtönként használták: 1919-ben a románok ide internálták a Székely Hadosztály mintegy hatszáz tisztjét, közöttük Kratochvil Károlyt, Márton Áront, és Sebestyén Józsefet.[18][19]
A város 1932-ben II. Károly román királynak ajándékozta a várat. Az 1948-as kommunista kisajátítás után a Securitate börtöneként, majd 1954–1975 között a megyei levéltár raktáraként szolgált. Ezután felújították, majd 1981-ben az állami turisztikai hivatal (ONT) középkori hangulatú étterem-komplexumot rendezett be a várban. Ugyanekkor hozták létre a várat megkerülő kövezett sétányokat, padokat, és a közvilágítást.[20]
A kommunizmus bukása után, 1990-ben a Fellegvárat az ONT privatizációja következtében létrejött Postăvarul (2000-től Aro Palace) részvénytársaság szerezte meg. 2015-ben jogi huzavona kezdődött a részvénytársaság és a brassói városháza között a vár tulajdonjogát illetően. Ennek következményeként a vár belseje 2015 óta nem látogatható, az étterem megszűnt, a várfalak romos állapotba kerültek.[21] Az eljárás végül 2022 novemberében fejeződött be, mikor a Legfelsőbb Ítélőszék a román államnak ítélte a műemléket.[22]
2014-ben emléktáblát helyeztek el a várfalon az 1849-es szabadságharcosok tiszteletére.[23] Az épület értékét 2021-ben 3,3 millió euróra becsülték.[21]
A külső várfal enyhén szabálytalan négyzet alaprajzú, alapterülete megközelítőleg 80 x 100 méter,[24] a falak magasságát három-négy ölre (5,5–7,3 m) becsülték.[25] Négy sarkát kisméretű, pártázatos falkoronájú olaszbástyák védik (15–20 méter közötti homlokfalak), csúcsukon henger alakú őrtornyok magasodnak. Az északi bástya homlokzatán két tábla van, egyiken Brassó címere látható, a másikon a bástya építésének dátumát és a városbíró személyét (Christianus Hirscher) megemlítő latin szöveg áll. Az egykoron felvonóhíddal ellátott kapu a déli falba épült, Karolina királyné 1817-es látogatásának emlékére a Karolinenthor nevet viseli. A kapu fölött az 1580-as évszám olvasható, azonban ez történelmileg nem hiteles (az överőd és a kapu 1630–1631-ben épült).[26]
A várfalak belső falához számos kisebb épület csatlakozik, melyeket a Habsburg-helyőrség építtetett és használt.[26] A várudvar közepén emelkedő épületegyüttes szolgált a császári katonák lakhelyeként és raktáraként, központjában a belső patkótorony áll. A patkótorony udvarának közepén egy díszkút van, melynek előzménye a 19. századi ciszterna.[27]
Környéke
A falakon kívül a 19. században megemlítettek egy lőporraktárként szolgáló egykori katolikus kápolnát, és egy földalatti alagút bejáratát, melyen keresztül állítólag a régi városházáig lehetett eljutni.[9][25]
A vártól kis távolságra északra, az erdőben egy kőtömb található, amelynek latin felirata (Operatio Astro. Trigo. pro mensura gradus Europaei 1883–1885) a Nemzetközi Meridián Konferencia alkalmából történt európai meridiánok mérésének állít emléket, melyek egyike itt haladt át. A kőtömb eredetileg egy téglatalapzaton állt, ez mára elpusztult.[28]
A keleti fal
A déli fal és a Karolina-kapu
Várudvar
A belső várudvar a díszkúttal
Étteremként szolgáló helyiség
.jpg)
.svg){kind=small}
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
