Felhő

Felhők alatt azokat a diszperz rendszereket értjük, amelyek a fény útjában jól látható akadályt képeznek akkor, ha a vízcseppek vagy jégkristályok elegendő koncentrációban vannak jelen a légkörben. Amennyiben a levegő hőmérséklete eléri a harmatpontot, megindul a levegőben lévő vízgőz kicsapódása (kondenzáció). Ehhez feláramlás, vízgőz, füst, kondenzációs, illetve jégképző magvak szükségesek.^[1]

Cumulus felhő

Ez a szócikk egy légköri jelenségről szól. Hasonló címmel lásd még: Számítási felhő.

Felhőesztétika

Képződése

Galyatető a felhőtenger fölött, a Kékesről fényképezve

Orografikus felhő képződése hegycsúcs fölött

A felhő a levegőbe felszálló vízpárából kialakult, a légkörben lebegő apró vízcseppek és/vagy jégkristályok halmaza, amelyből csapadék, eső, vagy jégeső keletkezhet. A talaj közelében lévő formája a köd.

A feláramlásnak négy oka lehet:

1. a talaj felmelegedése,
2. orográfiai (amikor a vízszintes légáramlást a domborzat emelkedésre kényszeríti),
3. a felszíni légtömegek összeáramlása (konvergencia),
4. időjárási frontok

A felhőelemek esési sebessége a felhőben:

${\displaystyle v={\frac {2g}{9\eta }}\left(\rho _{g}-\rho \right)r^{2}}$

ahol

${\displaystyle v:}$ esési sebesség

${\displaystyle g:}$ földi nehézségi gyorsulás

${\displaystyle \eta$ :} viszkozitás

${\displaystyle \rho _{g}:}$ a cseppek sűrűsége

${\displaystyle \rho$ :} a levegő sűrűsége

${\displaystyle r:}$ a cseppek sugara

Mivel az ${\displaystyle r}$ nagyon kicsiny, a ${\displaystyle v}$ esési sebesség is kicsi lesz. Még a nagyobb sugarú cseppek esetén is az a helyzet, hogy a felhőben jelen lévő feláramlás miatt csak akkor hullanak ki, ha csapadékelemmé tudnak növekedni.

Osztályozása

Felhők osztályozása magasságuk és kiterjedésük alapján.

A felhőfajták osztályozását legelőször Jean-Baptiste Lamarck francia természettudós publikálta 1802-ben a Meteorológiai Évkönyvben. Osztályozásában 5 alaptípust különböztetett meg, majd ezt 12-re bővítette. Még ebben az évben egy angol műkedvelő meteorológus, aki a felhőfajták nevét is kigondolta, 7 alaptípus szerint osztályozott. Münchenben az 1891-es nemzetközi meteorológiai konferencián létrehoztak egy bizottságot, melynek feladata egy felhőatlasz elkészítése volt. Az első atlaszt 1896-ban adták ki.

Jelenleg a meteorológia 10 fő felhőtípust, felhőfajt különböztet meg, aszerint, hogy milyen magas a felhő alapja, vertikális kiterjedése és alakja. Ezen kívül sok speciális felhőt ismerünk (például: kondenzcsíkok, éjszakai világító felhők). A felhők tipizálásánál tehát vizsgálják a felhők méretét, alakját, szerkezetét, textúráját, fényhatását, színét, a felhőalap magasságát.

Forma szerinti megkülönböztetésük

Forma szerint 14 felhőtípust ismerünk.

Anyaguk szerinti osztályozás

Anyaguk szerint megkülönböztetünk:

• vízfelhőket,
• jégfelhőket,
• vegyes halmazállapotú felhőket

A vízfelhők sűrűek és sötétek, jellemző sajátosságuk a bennük lévő vízcseppek nagysága és az adott térfogatban lévő száma. A cseppek sugara 0,005-0,05 mm között változhat, számuk köbcentiméterenként száztól több ezerig terjed.

A jégfelhők ritkás, finom szerkezetű, világos képződmények, a napfényt alig tompítják. A bennük lévő jégkristályok jóval nagyobbak, mint a vízfelhőben lévő cseppek, számuk köbcentiméterenként mindössze egy.

A vegyes halmazállapotú felhőkben vízcseppek, túlhűlt cseppek, jégkristályok és amorf jég található. A vegyes halmazállapotú felhők mindig sötétek, sűrűek, a cseppek és a kristályok száma a fejlődési fázistól függ.

Magasság szerinti osztályozás

Magasság tekintetében az alábbi négy csoportra osztják a felhőket (zárójelben a mérsékelt övi átlagos előfordulási magasságuk olvasható):

• Magas szintű felhők (6–13 km)
• Közepes szintű felhők (2–6 km)
• Alacsony szintű felhők (talajfelszín és 2 km között)
• Függőleges felépítésű felhők, amelyeknek alapja 2 km alatti, teteje pedig 10–12 km-en is lehet.

A felhők anyaga és magassága között szoros kapcsolat van.

A magas szintű felhők jégkristályokból állnak, a középszintűek általában jégkristályokból és túlhűlt vízcseppekből, az alacsony szintűek döntően vízcseppekből állnak.

Az éjszakai világító felhők (vagy poláris mezoszférikus felhők) a legnagyobb magasságban megfigyelt felhők,^[2] amelyek a mezoszférában helyezkednek el 76 és 85 kilométeres magasságban.

Alak szerinti osztályozás

A szárazföld felett felmelegedett levegő feláramlása révén keletkezett felhők

A felhők alakja az őket létrehozó fizikai folyamatoktól függ. A lassú lehűlés rétegfelhőket eredményez, a gyors felszálló mozgás gomolyfelhőket hoz létre. Három fő felhőformát különböztetünk meg:

• a réteges jellegű felhők vízszintes kiterjedése a függőleges kiterjedéshez képest nagy
• a gomolyos jellegű felhők függőleges kiterjedése a vízszinteshez képest nagy
• a vastag rétegek kiterjedése mindkét irányban nagy

Típusai

A felhők alakjának, anyagának, magasságának együttes figyelembevételével a Meteorológiai Világszervezet elkészítette a felhők összesített rendszerezését. Az egyes felhőfajták képeit a Nemzetközi Felhőatlasz^[3] tartalmazza. A felhőosztályozás 10 alaptípusból indul ki. Ezeket a típusokat fajoknak nevezik és a felhőfajok kölcsönösen kizárják egymást, tehát egy adott felhő nem tartozhat egyszerre több fajhoz.

Elnevezésük

A felhők elnevezését és osztályozását elsőként Luke Howard angol kémikus alkotta meg az 1850-es években. A jelenleg használt kifejezések Abercromby & Hildebrandsson nevéhez fűződnek. Az alosztályok (genus) a Linnean rendszer szerint vannak megalkotva. A neveket a latin nyelvből vették át, miszerint:

• cirrus, jelentése: hajtincs
• stratus, jelentése: réteges
• cumulus, jelentése: domb
• nimbus, jelentése: eső

A "cirr" előtag mindig a magas, az "alto" pedig mindig a közepes szintre utal.

Felhőfajok

Kép	Latin név	Rövidítés	Magyar név	Szint	Rövid leírása
	Cirrus	Ci	pehelyfelhő	magas	5–15 km magasságban képződik, fehér, finom rostokból, jégkristályokból áll
	Cirrocumulus	Cc	bárányfelhő	magas	Szabályos elrendezésű, önárnyék nélküli, különálló vagy egybeolvadó fodorszerű gomolyagok
	Cirrostratus	Cs	fátyolfelhő	magas	Rostos, fonalas vagy sima szerkezetű áttetsző, fehéres ködfátyol
	Altocumulus	Ac	párnafelhő	középmagas	Fehér vagy szürke, önárnyékkal[4] rendelkező gomolyfelhő, párnafelhő
	Altostratus	As	lepelfelhő	középmagas	Csíkos, rostos, sima rétegű, szürkés, kékes felhőlepel, mely az egész égboltot beterítheti
	Stratocumulus	Sc	gomolyos rétegfelhő	alacsony
	Stratus	St	rétegfelhő	alacsony
	Cumulus	Cu	gomolyfelhő	alacsony
	Nimbostratus	Ns	esőrétegfelhő	több szintet átfog
	Cumulonimbus	Cb	zivatarfelhő	több szintet átfog

Jegyzetek

1. Dr. Koppány, György. Felhők, Búvár zsebkönyvek. Budapest: Móra Ferenc könyvkiadó (1978. november 2.)
2. Simons, Paul. „Mysterious noctilucent clouds span the heavens”, TimesOnline (Hozzáférés: 2008. október 6.)
3. WMO: Home (angol nyelven). International Cloud Atlas. (Hozzáférés: 2019. augusztus 24.)
4. A Nap által megvilágított felhő fénnyel ellentétes oldalán önárnyék keletkezik.

Források

• Rákóczi Ferenc: Életterünk a légkör, Mundus kiadó, Budapest, 1998, ISBN 963 8033 48 7, p. 56., 58.
• ELTE Meteorológiai alapismeretek, szerzők: Bartholy Judit, Mészáros Róbert, Geresdi István, Matyasovszky István, Pongrácz Rita, Weidinger Tamás, Budapest, 2013.
• Felhők osztályozása, alaptípusai, Bartholy Judit, ELTE,
• Klimatológiai fogalomtár

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Felhő témájú médiaállományokat.

• Országos Meteorológiai Szolgálat – Felhőosztályozás, OMSZ, 2012. november 22.
• Felhőatlasz – Felelős szerkesztő, összeállító: Valnerovicz Rajmund (Kuzmi)
• Időkép Felhőatlasz
• Légköroptikai jelenségek – Világító felhők Archiválva 2019. augusztus 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Tizenkét új felhőfajtát vettek fel a nemzetközi felhőatlaszba