Fényevés
From Wikipedia, the free encyclopedia
A fényevés vagy fénytáplálkozás az az állítólagos képesség, mely által az élet táplálkozás nélkül is lehetséges.
Ennek a lapnak a címében vagy szövegében az újind nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket. |
A fényevéshez hasonló hit az indiai vallásokban már korán megjelent. Hívei azt állítják, hogy nincs szükség ételre és gyakran még vízre sem, mert az ember képes kizárólag pránával, azaz az éterből táplálkozni. Az ájurvéda hasonló elgondolása szerint az ember képes a napfényből elegendő energiát nyerni. Erre utal a fényevés szó, ami azt jelenti, hogy a gyakorlatban a fény jelenti a táplálék elsődleges forrását.
A tudományos közvélemény szerint a fényevés egy potenciálisan halálos áltudomány. Sok híve halt már éhen.[1][2][3] Ennek ellenére Nyugaton is sokan, – köztük Rüdiger Dahlke – arra hívják fel a figyelmet, hogy az életről és a világról alkotott általános anyagi elképzeléseink nem állják meg a helyüket.[4]