Első germán hangeltolódás
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az első germán hangeltolódás törvénye (Erste Lautverschiebung) a germán nyelvek és más indoeurópai nyelvágak mássalhangzói közötti összefüggés elmélete, leírja a proto-indoeurópai mássalhangzók fejlődését a germán alapnyelvben (a mai germán nyelvek közös ősében). Fontos hangsúlyozni, hogy az „első” jelző nem a hangeltolódás, hanem a felfedezése elsőségére utal.
Ez volt a legkorábban felfedezett jelentősebb hangeltolódás. Felfedezése fordulópontot jelentett a történeti nyelvészet fejlődésében, lehetővé téve a nyelvészeti kutatásban a szigorú módszertan bevezetését. Több tudós nevéhez is kötődik: Friedrich von Schlegel 1806-os és Rasmus Rask pedig 1818-as eredményei nyomán Jacob Grimm, a mesegyűjtő Grimm fivérek idősebbike dolgozta ki és publikálta 1822-ben megjelent Deutsche Grammatik (Német nyelvtan) című könyvében, ezért Grimm első törvényeként is említik.
A mai feltételezés szerint a hangeltolódás a Krisztus előtti első évezredben, három egymást követő lépésben zajlott le:
- A proto-indoeurópai zöngétlen zárhangok zöngétlen réshangokká alakultak.
- A proto-indoeurópai zöngés zárhangok zöngétlenedtek.
- A proto-indoeurópai zöngés hehezetes zárhangok elhagyták a hehezetet és egyszerű zöngés zárhangokká alakultak.