Az első intifádapalesztin felkelés volt 1987. december 8. és 1993. szeptember 13. között az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániában és Gázában. A konfliktus közvetlen kiváltó oka a Dzsabalja menekülttáborban történt baleset volt, melynek során egy izraeli katonai gépjármű palesztin civilek járművével ütközött, a négy utas halálát okozva.[1] Az amúgy is feszült palesztin-izraeli felkeléshez robbanáshoz vezetett: zavargások törtek ki előbb a menekülttáborban, majd a teljes palesztin térségben. Az izraeli kormány 80 000 katonát vezényelt a térségbe; a hadsereg fellépése azonban az erőszak fokozódásához és a szélsőséges Hamász létrejöttéhez vezetett. A több mint öt évig tartó konfliktust végül az Amerikai Egyesült Államok közvetítésével tető alá hozott oslói egyezmény zárta. Az 1993 szeptemberében megkötött szerződés értelmében Izrael hozzájárult a Palesztin Nemzeti Hatóság létrehozásához, cserébe a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismerte Izrael államiságát.
A közvetlen kiváltó ok négy palesztin civil meggyilkolása volt izraeli katonák által a dzsabaljai menekülttáborban. A felkelés célja a palesztin területek függetlenségének kivívása volt.
Eredmény
Az oslói egyezmény, melynek eredményeként létrejött a Palesztin Nemzeti Hatóság, cserében a PFSZ elismerte Izrael államiságát.
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.