![cover image](https://wikiwandv2-19431.kxcdn.com/_next/image?url=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c3/Pha01_mariavaleriabridge_Orban_cropped.jpg/640px-Pha01_mariavaleriabridge_Orban_cropped.jpg&w=640&q=50)
Első Orbán-kormány
Magyarország kormánya 1998 és 2002 között / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az első Orbán-kormány a rendszerváltás utáni negyedik kormány volt 1998–2002 között. Létrejöttét az FKgP tette lehetővé: 82 helyen léptette vissza képviselőjelöltjeit a második forduló előtt, ezzel megfordította a választási eredményt. A kormány megalakulásához a visszaléptetések miatt kisebb létszámú, de így is nagy számú, 48 kisgazda képviselő szavazata elengedhetetlen volt. A két párt közötti kormányzati viszonyt a koalíciós megállapodás alkotta, amelyet a tárgyalódelegációk dolgoztak ki, élükön Kövér Lászlóval, illetve Szabadi Bélával. A koalíciós kormányt három párt alkotta: a FIDESZ, az FKGP és az MDF. Az utóbbi a Fidesz segítségével került be az Országgyűlésbe. Orbán Viktor miniszterelnök 1998. július 6-án tette le hivatali esküjét, miniszterei két nappal később, július 8-án. A koalíció 2001-ben, ha formálisan nem is, de érdemileg megszűnt: a koalíciós megállapodás gyakorlatilag hatályát vesztette. Az FKGP még Boros Imre visszahívását sem tudta elérni, holott a jelölés joga a párté volt. Attól kezdve, hogy Torgyán József, az FKGP elnöke, fiának ún. kazetta-ügye miatt lemondani kényszerült miniszteri posztjáról, a párton belüli posztját meg tudta ugyan tartani, de helyzete jelentősen meggyengült: pártjának frakciója – a Fideszt támogató képviselők szavazataival és házszabályt sértő módon – kizárta a pártelnököt a képviselőcsoportból. Öt, korábban a kisgazda frakcióból kizárt, illetve kivált képviselő támogatásáról biztosította a kormányt, ezzel egy időre megmaradt annak többsége az Országgyűlésben. A kormány ugyanakkor külső támogatást kapott a MIÉP-től. A 2002-es választási vereséget követően ügyvezető kormányként működött 2002. május 27-éig.
Első Orbán-kormány | |||||
![]() | |||||
Magyarország 65. kabinetje | |||||
![]() | |||||
Orbán Viktor miniszterelnök | |||||
Megalakulása | 1998. július 8. | ||||
Feloszlása | 2002. május 27. | ||||
Időtartam | 3 év, 10 hónap | ||||
Adatok | |||||
Állam | ![]() | ||||
Államforma | köztársaság | ||||
Köztársasági elnök | Göncz Árpád (–2000. augusztus 3.) Mádl Ferenc (2000. augusztus 3.–) | ||||
Miniszterelnök | Orbán Viktor | ||||
Státusz a törvényhozásban | Egyszerű többség 213 / 386 | ||||
Miniszterek száma | 18 | ||||
Pártok | Fidesz, MDF, FKgP | ||||
Ellenzéki pártok | MSZP, MIÉP, SZDSZ | ||||
Ellenzék vezére | Kovács László (MSZP) | ||||
![Thumb image](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3b/Pha01_mariavaleriabridge_original.jpg/640px-Pha01_mariavaleriabridge_original.jpg)