magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus (1877–1960) From Wikipedia, the free encyclopedia
Dohnányi Ernő Jenő Frigyes (Pozsony, 1877. július 27. – New York, 1960. február 9.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus.
| Dohnányi Ernő | |
 | |
| Született | 1877. július 27.[1][2][3][4][5] Pozsony[6][7] |
| Elhunyt | 1960. február 9. (82 évesen)[1][2][3][4][5] New York[8][7] |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | |
| Gyermekei | Hans von Dohnanyi (János) (1902–1945) Grete von Dohnányi (Margit) (1903–1993) Dohnányi Mátyás (1917–1945) Johannes Huberman (nevelt, 1910–1996) Helen Dohnányi-Salacz (adoptált, 1929–) Julius Dohnányi-Salacz (adoptált, 1930–)[10] |
| Szülei | Dohnányi Frigyes |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | professzor |
| Iskolái | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem |
| Kitüntetései | Kossuth-díj (1990) |
| Sírhelye | Tallahassee |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Dohnányi Ernő témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A felvidéki család nevét először 1697-ben említi hivatalos irat, amelyben I. Lipót nemesi címet adományozott Dohnányi Györgynek. Édesapja Dohnányi Frigyes, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium tanára volt, és erősen érdeklődött a művészetek iránt. Tehetséges csellista volt, rendszeresen és elismerten szerepelt a pozsonyi polgárság zenei igényeit kielégítő koncerteken és házi muzsikálásban egyaránt. Még Liszt Ferenccel is játszott együtt egy pozsonyi koncert alkalmával. Édesanyja Szlabey Ottilia volt. Egy húga volt, a nála egy évvel fiatalabb Mária.
A gyermek Dohnányi körül folyton muzsika szólt. Édesapja kezdte zongorára tanítani hatéves korában. Első kompozícióját is zongorára írta 1884-ben, Gebet címmel. Kilencévesen, 1886-ban szerepelt először nyilvánosan, és ebben az évben íratták be a pozsonyi gimnáziumba is. Itt ismerte meg a nála négy évvel fiatalabb Bartók Bélát. Szülei irányítása mellett, gimnáziumi évei alatt elsődleges feladata a tanulás volt, a gyakorlás, komponálás csak ezután következhetett. Azonban a zene iránti korai elkötelezettsége és rendkívüli tehetsége olyan mértékű fejlődést eredményezett, hogy apja belátta, fiának hivatásos zenésznek kell lennie.
Korai szerzeményei zongoradarabok, zongorakíséretes hegedű- és csellódarabok, valamint vonós kamaraművek. Később, 14 éves korában már vokális műveket is írt: kórusműveket iskolai alkalmakra, dalokat, sőt még az opera műfajával is megpróbálkozott, 1891-ben.
1894-ben érettségizett. Egyértelmű volt, hogy a muzsikus pályát választja. Hosszas fontolgatás után döntött úgy, hogy a Bécsi Zeneakadémia helyett az akkor még mindössze két évtizedes múlttal rendelkező Magyar Királyi Zeneakadémiát választja tanulmányai színhelyéül. 1894 szeptemberében felvették a zongora és a zeneszerzés tanszakra.
Zongorából a 3. évfolyamra Thomán Istvánhoz, zeneszerzésből pedig 2. évfolyamra Koessler Jánoshoz került. Ezenkívül még a Budapest Tudományegyetem bölcsészkara német–magyar szakára is beiratkozott, de egyetemi tanulmányait rövidesen abbahagyta, mivel a Zeneakadémia minden idejét lekötötte. 1895-ben írta 1. opusszámmal ellátott művét, a c-moll zongoraötöst, amelyet Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismert, és előadatott Bécsben, még 1895-ben. Brahms állítólag annyit fűzött a darabhoz, hogy: „Magam sem tudtam volna jobban megírni”. Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Zeneszerzőként pedig az eddigi kamara- és zongoraművek mellett egy szimfónia megírásának ötlete kezdte el foglalkoztatni. 1897-ben ez a szimfónia (F-dúr) és a Zrínyi-nyitány elnyerte a millennium alkalmából meghirdetett Királydíjat. Még az év júniusában kitüntetéssel diplomázott mind zongorából, mind zeneszerzésből. Nyarát Eugen d'Albert-rel, a kor egyik legavatottabb Beethoven-játékosának társaságában töltötte, hogy felkészüljön őszre tervezett berlini bemutatkozására. A német főváros nem hozta meg számára a kívánt koncertsikereket, de a jövőbeni művészi karrierjéhez vezető legfontosabb esemény mégis itt érte: Richter János meghívta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólistájának, 1897 novemberére. Az ő révén mutatkozott be Londonban, 1898-ban, amivel megvetette világhírnevének alapjait. Az angol fővárosban fergeteges sikert aratott, egyre újabb és újabb koncerteket követeltek tőle, és az újságok is oldalakat szenteltek méltatására. 1899 márciusában megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt, op. 5-ös e-moll zongoraversenye egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lépett be a világutazó koncertzongoristák körébe.
1903–1905 között Bécsben, majd 1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, 1915 végétől Budapesten működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Kodállyal együtt a zenei direktórium tagja volt.[11]
1919–1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931–1934 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd a Zeneakadémia főigazgatója volt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.
A második világháború kitörésével élete legfordulatosabb és egyben legkeservesebb szakaszához érkezett. A sorsforduló magánéletében kezdődött: ebben az esztendőben ismerkedett meg későbbi, harmadik feleségével, az akkor mindössze 27 esztendős Zachár Ilonával, akinek személye több szempontból is döntő befolyással volt a zeneszerző sorsának alakulására. Akkor is például, amikor 1944 őszén közösen úgy döntöttek, hogy Ilona gyermekeivel együtt végleg elhagyják Magyarországot. Ezt követően három éven át egy ausztriai faluban várták a háború végét és a koncertélet rendeződését – kétségbeejtő anyagi körülmények között. Innen egyéves argentínai kényszerkitérő és számtalan nehézség után 1949-ben érkezett meg a család az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Florida State University zongora- és zeneszerzés-professzori állást kínált neki. Ő örömmel fogadta el az ajánlatot, s az év novemberétől haláláig, 1960-ig egzisztenciális gondoktól ugyan nem mentes, de a háborús éveknél összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, nyugodtabb periódust töltött Florida fővárosában, Tallahassee-ben. Másrészről azonban a hányattatásoknak ekkor még nem szakadt végük: művészi és anyagi érvényesülését ugyanis csaknem teljesen lehetetlenné tette az a politikai rágalomhadjárat, mely még 1945 tavaszán indult el Magyarországon, s jó tíz éven át meghatározta életét bolyongása évei alatt, s még Amerikában is. Dohnányit háborús bűnökkel vádolták meg, s annak ellenére, hogy a hivatalos minisztériumi vizsgálat minden kétséget kizáróan felmentette őt előbb Magyarországon, majd később, amikor a vizsgálat lefolytatását kérték, az Egyesült Államokban is, a rágalom kiirthatatlannak bizonyult. Ennek következtében – bár Dohnányi mindvégig aktívan hangversenyezett országszerte kisebb városokban – az igazán jelentős kulturális központokban nem tudott érvényesülni, New Yorkban például csupán egyetlen alkalommal sikerült hangversenyt szervezni számára, így a szimbolikus rehabilitációra tulajdonképpen haláláig nem került sor. 83 éves korában hunyt el New Yorkban, ahol lemezfelvételt készített. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
Három házasságából három vér szerinti és három nevelt gyermeke volt. Dohnányi először a zsidó származású zongoraművésznővel, Elisabeth Kunwalddal (Kunwald Elza) élt házasságban. Ebből a frigyből két gyermeke született, Hans von Dohnanyi (1902–1945)[12][13] és Grete (1903–1993),[14] akik később a Bonhoeffer családba házasodtak be. 1919-től 1949-ig Dohnányi második felesége, a színésznő, Elsa Galafrès volt; majd egészen haláláig Zachár Ilonával (Icy) élt házastársi kapcsolatban. Hans fiának gyermekei közül Klaus von Dohnanyi politikus, Hamburg egykori polgármestere, míg Christoph von Dohnányi világhírű karmester lett. Dédunokája a népszerű német színész, Justus von Dohnányi.
Lásd még: Dohnányi Ernő tanítványai (kategórialap)
A művet a nagyközönség számára először 1996-ban a Zeneakadémián a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar mutatta be, a mű keletkezésének és a zenekar alapításának 100 éves évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen.[15] Első lemezfelvétele is a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar előadásában került rögzítésre 2001-ben.[16]
| Opusszám | Cím | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Op.1 | Zongoraötös (1895, Budapest) | Erről mondta Brahms, amikor Pesten meghallgatta, hogy „Én sem tudtam volna jobban megírni”. |
| Op.2 | 4 zongoradarab (1897) | |
| Op.3 | Walzer négy kézre (1897) | |
| Op.4 | Variációk és fúga G(rúber). E(mma). témájára (zongora, 1897, Berlin) | |
| Op.5 | 1. zongoraverseny, e-moll (1897–98, Budapest, Bécs) | |
| Op.6 | Passacaglia (zongora, 1899, London) | |
| Op.7 | 1. vonósnégyes, A-dúr (1899, London) | |
| Op.8 | Gordonka-zongora szonáta, b-moll (1899, London) | |
| Op.9 | 1. szimfónia, d-moll (1900–1901, Manchester) | |
| Op.10 | Szerenád (hegedű, brácsa, gordonka, 1902, Bécs) | |
| Op.11 | 4 rapszódia (zongora, 1904, Bécs) | |
| Op.12 | Konzertstück, D-dúr (gordonka, zenekar, 1903–1904, Budapest) | |
| Op.13 | Winterreigen. 10 Bagatellen (zongora, 1906, Bécs) | |
| Op.14 | Sechs Gedichte von Victor Heindl (énekhang, zongora, 1907, Berlin) | |
| Op.15 | 2. vonósnégyes, Desz-dúr (1907, Berlin) | |
| Op.16 | Im Lebenslenz. Sechs Gedichte von W.C. Gomoll (énekhang, zongora, 1907) | |
| Op.17 | Humoreszkek szvit formában (1907, Bergen) | |
| Op.18 | Pierette fátyola. Pantomim 3 képben (1910, Drezda) | |
| Op.19 | Szvit nagyzenekarra (1910, Budapest) | |
| Op.20 | Tante Simona. Vígopera 1 felvonásban (1913, Simrock) | |
| Op.21 | Hegedű-zongora szonáta, cisz-moll (1912, Bécs) | |
| Op.22 | Három dal énekhangra és zenekarra (1912) | |
| Op.23 | 3 darab zongorára (kiad. 1913) | |
| Op.24 | Szvit régi stílusban (zongora,1913, Berlin) | |
| Op.25 | Variációk egy gyermekdalra (zenekar, zongora, 1914, Berlin) | |
| Op.26 | esz-moll zongoraötös (1914) | |
| Op.27 | 1. hegedűverseny, d-moll (1915) | |
| Op.28 | 6 koncertetűd zongorára (1916) | |
| Op.29 | Változatok egy magyar népdalra (1917, Budapest) | |
| Op.30 | A vajda tornya (1922) | |
| Op.31 | Ünnepi nyitány (1923) | |
| Op.32a | Ruralia Hungarica (7 darab zongorára, 1923) | 1. Allegretto, molto tenero; 2. Presto, ma non tanto, 3. Andante poco moto, rubato; 4. Vivace; 5. Allegro grazioso; 6. Adagio non troppo; 7. Molto vivace |
| Op.32b | Ruralia Hungarica (5 darab zenekarra, 1924) | |
| Op.32c | Ruralia Hungarica (3 darab hegedűre és zongorára, 1924) | |
| Op.32d | Ruralia Hungarica (Andante rubato csellóra vagy hegedűre és zongorára, 1924) | |
| Op.33 | 3. vonósnégyes, a-moll | |
| Op.34 | A tenor (1929) | |
| Op.35 | Szegedi mise (1930) | |
| Op.36 | Szimfonikus percek (1933) | |
| Op.37 | C-dúr szextett (1935) | zongora, klarinét, kürt, hegedű, brácsa, cselló |
| Op.38 | Cantus vitae (1941) | Az ember tragédiája szövegére |
| Op.39a | Keringő szvit két zongorára (1945) | |
| Op.39b | Limping keringő zongorára (1947) | |
| Op.40 | 2. szimfónia E-dúr (1943–44, 1953–57) | 1. Allegro con brio, ma energico e appassionato; 2. Adagio pastorale, molto con sentimento; 3. Scherzo – Burla: Allegro; 4. Variazione |
| Op.41 | Hat darab (1945) | 1. Impromptu, 2. Scherzino, 3. Canzonetta, 4. Cascades, 5. Ländler, 6. Cloches |
| Op.42 | 2. zongoraverseny, b-moll (1947) | |
| Op.43 | 2. hegedűverseny, c-moll (1950) | |
| Op.44 | Három különös darab (1945) | |
| Op.45 | Concertino hárfára és kamarazenekarra (1952, Florida, Tallahassee) | |
| Op.46 | Stabat Mater (1953) | |
| Op.47 | Amerikai rapszódia | |
| Op.48 | No.1 Fuvola-zongora ária (1958) No.2 Passacaglia szóló fuvolára (1959) |
Gramofon felvétel:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
