Cassini–Huygens
From Wikipedia, the free encyclopedia
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Cassini–Huygens az Amerikai Egyesült Államok űrügynöksége, a NASA által 17 ország, köztük Magyarország részvételével szervezett űrprogram szondája, amelyet Giovanni Cassini olasz származású francia csillagászról neveztek el. Ez a tudományos célú űrkutatás eddigi legnagyobb szabású vállalkozása, célja volt 2004 és 2008 között a Szaturnusz bolygó környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Titán hold felszínére. A programot 2017. szeptember 15-éig meghosszabbították.
| Cassini–Huygens | |
 | |
| A Cassini pályára álláskor a Szaturnusz körül (fantáziarajz) | |
| Ország |  Amerikai Egyesült Államok, Európa |
| Űrügynökség |  NASA Európai ŰrügynökségASI |
| Küldetés típusa | Közelrepülés, keringés és leszállás |
| NSSDC ID | 1997-061A |
| Küldetés | |
| Célégitest | Szaturnusz |
| Indítás dátuma | 1997. október 15. |
| Indítás helye | SLC–40 |
| Hordozórakéta | Titan IV-B/Centaur |
| Megérkezés | 2004. július 1. |
| Leszállás a Titanra | 2005. január 14. 10:13 UTC |
| Küldetés vége | 2008. július 1. (tervezett) |
| Meghosszabbítás | 2017. szeptember 15.[1][2] |
| Az űrszonda | |
| Tömeg | induló tömege: 5712 kg |
| Energiaellátás | RTG, indulásakor 885 W, A fő küldetés végére 633 W |
| Cassini orbiter | |
| Tömege | 2125 kg (üzemanyag nélkül) |
| Huygens leszállóegység | |
| Tömege | 349 kg |
| Hivatalos weboldal | |
 RSS hírek: | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Cassini–Huygens témájú médiaállományokat. | |
A Cassini tudományos céljai: a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének meghatározása; a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása; a Iapetus vezető félgömbjén található sötét anyag eredetének és természetének meghatározása; a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének mérése; a Szaturnusz légkörének vizsgálata a felhők szintjén; a titáni felhők időbeli változásának vizsgálata; a Titan felszínének vizsgálata;
A Cassini orbitert a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) építette, a Huygens landert az Európai Űrügynökség, az orbiter nagy teljesítményű antennáját az Olasz Űrügynökség.
A Cassini–Huygens program összköltsége 3,26 milliárd dollár, amiből 1,4 milliárd az építés, 704 millió a működtetés, 54 millió a követés és 422 millió a Titan IV hordozórakéta.
A Cassini 2017. szeptember 15-én befejezte a küldetését azzal, hogy belemerült a Szaturnusz légkörébe, és ott megsemmisült.
A nagyméretű űrszonda TitanIV/Centaur rakéta segítségével 1997. október 15-én sikeresen elindult Cape Canaveralról. A Cassini a Vénusz (1998. április 26., 1999. június 24.), majd a Föld (1999. augusztus 18.) és a Jupiter (2000. december 30.) gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában. A Jupiter megközelítésekor először vizsgálhatták a kutatók egyszerre két űreszközzel a bolygót (a másik űreszköz a Galileo űrszonda volt). A Cassini megérkezése után 2004 július elején állt pályára a Szaturnusz körül. Azelőtt átrepült a gyűrűkön és 2068 kilométerre közelítette meg a Phoebe holdat. Elhaladása alatt minden műszerét az égitestre irányította. Órákkal később az antennák már újra a Föld felé néztek, a műhold jeleit a Deep Space Network madridi és kaliforniai antennái vették. A Cassini óránkénti 20 900 kilométeres sebességgel haladt a Szaturnuszhoz viszonyítva. 23 éve nem járt űreszközünk a Phoebe közelében. A Voyager–2 1981-ben 2,2 millió kilométeres távolságban haladt el a hold mellett, ami a Cassini elhaladási távolságának ezerszerese.[3]
2004. október 26-án a Cassini űrszonda mindössze 1200 kilométerre repült el a Szaturnusz óriásholdja, a Titán felszíne felett. Az eddigi legnagyobb közelítés során számos felvétel készült az égitestről, amelyek minden korábbinál részletesebben mutatják meg a sűrű felhőréteg mögött rejtőzködő felszín egyes területeit. Az akkori eredmények szerint a Titánnak nincsen mágneses mezeje.[4]
A Huygens leszállóegység 2004. december 25-én, magyar idő szerint hajnali 4:24-kor sikeresen különvált a Cassini űrszondától. Ezzel megkezdte háromhetes útját a Titánig, amelyre 2005. január 14-én ereszkedett le.[5] A Huygens adatait a Cassini űrszonda közvetítette a Földre, mivel a leszállóegység adóberendezése túl gyenge volt a közvetlen sugárzáshoz. Sajnálatos módon a rögzített tudományos mérések és képek nagy része nem jutott el a Földre, mert a Huygens adóegysége egy tervezési hibát tartalmazott, ugyanis nem vették figyelembe a Doppler-effektus hatását.
2010-ben a Cassini hatalmas vihart észlelt a Szaturnuszon. A vihar apró pontként kezdte egyetlen képkockán 2010. december 5-én, majd olyan nagy viharrá nőtt, hogy 2011 januárjára teljesen körbeérte a bolygót. A kolosszális vihar, mely észak-dél irányban mintegy 15 ezer kilométerre terjedt ki, a legnagyobb, melyet a Szaturnuszon az utóbbi két évtizedben észleltek, és az eddigi legnagyobb, amelyet addig a bolygón megfigyeltek. Ugyanazon a napon, amikor a Cassini nagy felbontású kamerái lencsevégre kapták a vihar első felvételeit, rádió- és plazmahullám készüléke észlelte a vihar elektromos aktivitását is, felfedve, hogy úgynevezett konvektív viharról van szó, ami erős feláramlással rendelkezik. A vihar 200 napos aktív periódusával a leghosszabb, bolygót átfogó viharrá vált, melyet a Szaturnuszon valaha megfigyeltek. A korábbi rekordtartó egy 1903-as kitörés volt, ami 150 napig állt fenn. A Hubble űrtávcsővel 21 évvel azelőtt észlelt nagyobb légköri zavar, mely hasonlított a jelenlegi viharhoz, csak 55 napig tartott.[6]
A Cassini 2016. december 4-én nagyjából merőlegesen keresztezte a gyűrűk pályasíkját mintegy 91 000 km távolságban a bolygó felső felhőrétegétől számítva. A külső halvány, porszerű gyűrűt a Szaturnusz két apró holdja, a Janus és az Epimetheus hozza létre, ez kifelé 11 000 km távolságra van az F gyűrűtől. Ez előtt egy órával az űrszonda kb. 6 másodpercre bekapcsolta a hajtóművét, és 30 perc múlva keresztezte a gyűrűk keringési síkját, ezzel egy időben becsukta a hajtóművet védő kupolát, hogy védje azt.[7]
Mivel az üzemanyag fogyóban volt, úgy döntöttek, hogy az Enceladus védelmében a szondát 2017. szeptember 15-én a Szaturnusz légkörébe irányítják, hogy ott megsemmisüljön, így kizárható, hogy egy későbbi, ellenőrizetlen lezuhanással az Enceladus ismeretlen bioszféráját földi baktériumok szennyezzék.[8]
Az 5712 kg-os űrszonda 366 kg tömegű tudományos műszert, valamint a 320 kg-os Huygens leszállóegységet vitte magával. Ennél nagyobb tömege csak a szovjet Fobosz-program Marshoz küldött két űrszondájának volt. A Szaturnusz nagy távolsága miatt a Cassinivel nem lehet valós idejű kommunikációt folytatni. Az energiatermelésre radioizotópos generátort (RTG) használ. Az RTG modul építéséhez 38,2 kg plutónium-238 izotópot használtak fel.
Az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (RMKI) kutatói a fedélzeti magnetométer (MAG) és a plazmaspektrométer (CAPS) létrehozásában vettek részt a földi ellenőrző berendezések és a kalibráló rendszerek megépítésével. A NASA díjjal ismerte el tevékenységüket. Az RMKI egy-egy munkatársa társkutatói szinten vesz részt a CAPS és a MAG kísérletben.[9]
Adatok: tömeg: 5655 kg; magasság: 6,7 méter; szélesség: 4 méter.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
