Babiloni fogság
From Wikipedia, the free encyclopedia
A babiloni fogság vagy babiloni száműzetés a zsidó történelemnek az a szakasza, volt amikor a Júdai Királyságból Nabukodonozor (II. Nabú-kudurri-uszur) a zsidókat Babilonba hurcoltatta. A I. e. 597-es elhurcoltatással kezdődött, amikor a királyi udvart, más előkelőket, mesterembereket és Júdea lakosságának egy jelentékeny részét, mintegy tízezer embert toloncoltak át,[1] Jeruzsálem I. e. 587-ben történt eleste és a Templom lerombolása után folytatódott.[2]
A babiloni krónika szerint Nabukodonozor I. e. 599-ben vette ostrom alá Jeruzsálemet.[3][4] Az ostrom alatt, I. e. 598-ban meghalt Júdea királya, Jójákim,[5] és fia, Konjáhú lett az utóda, nyolc vagy 18 éves korában.[6] Mintegy három hónappal később a város elesett (Krónikák könyve 36:9),[7] I. e. 597-ben, Adar hónapjának 2 napján (március 16.). Nabukodonozor a várost és a Templomot kifosztotta és a zsákmányt Babilonba vitték. Babilóniába hurcolták Konjáhut, udvarát és másokat, összesen mintegy tízezer júdait,[1] és szétszórták őket a birodalomban (Királyok könyve 2, 24:14). Köztük volt Ezékiel is. Ezzel megkezdődött a babiloni fogság.
Nabukodonozor Cidkiját, Jójákim testvérét nevezte ki Júdea királyának. A fogságba hurcoltak továbbra is Konjáhut tekintették a jog szerinti királynak: ő lett az első exilarcha („a száműzöttek vezetője”).
A déli Júdea zsidóságát az i. e. 598–597-ben, illetve 587–586-ban történt hódítások során kényszerítették száműzetésbe. A történészek egyetértenek, hogy a deportálásokra több hullámban került sor, nem az összes zsidó hagyta el Júdeát, és voltak olyan zsidók, akik végül Babilonban maradtak.
A fogság alatt a nép nagy része, különösen az előkelők, elsajátították az ottani szokásokat, s így részben beolvadtak a lakosságba. Néhányan magas ranghoz és nagy gazdagságra jutottak. Volt azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelően Isten büntetését látta a nagy nemzeti csapásban és buzgón várta a visszatérést őseik földjére.[8]
A száműzetés akkor ért véget, amikor I. e. 538-ban a babiloni birodalmat megdöntötte a perzsa Kurus (nevének görög alakja Kürosz, a Bibliában Cirrusz), aki engedélyt adott a zsidóknak, hogy visszatérjenek a zsidó Júdea tartományba.[9] A hazatérők száma 50 ezer körül lehetett.[10]
A fogság, a visszatérés és a jeruzsálemi templom újjáépítése a zsidó történelem és a judaizmus legfontosabb eseményei közé tartoznak és jelentős hatást gyakoroltak a zsidó kultúra és hagyományok fejlődésére.
Zsidók egészen a mai Izrael állam megalapításáig, a 20. század közepéig éltek Babilon földjén, ekkor azonban a legtöbben Izraelbe költöztek.