From Wikipedia, the free encyclopedia
A szükséghelyzeti autópálya-repülőtér (németül:Autobahn-Behelfsflugplatz; angolul: Highway strip) olyan autópálya-szakasz, amelyet szükség esetén repülőtérként lehet használni.
Az első autópályák nyomvonalán fekvő szükséghelyzeti repülőterek a Harmadik Birodalom autópálya-építési programjának eredményeként keletkeztek. A hidegháború során Svájc, az NDK és Nyugat-Németország is épített az ország védelmi rendszerét szolgáló ilyen autópálya-szakaszokat, de Európában találkozhatunk velük cseh és lengyel területeken; az USA-ban és a világ más részein is.
A megfelelő hosszúságú, egyenes, felüljáró nélküli útszakasz nem csak katonai repülőgépek, hanem vészhelyzetben lévő polgári repülőgépek leszállására is alkalmas lehet.
A szükséghelyzeti repülőterek nagyjából azonos karakterisztikájúak. Maga a leszállópálya körülbelül három kilométer hosszú egyenes autópálya-szakasz, amely fölött nincsen felüljáró. Ezeken a szakaszokon korábban nem telepítettek nagy méretű portál-táblákat sem, az elektromos távvezetékeket pedig földkábellel vezették át az útpálya alatt. Más autópálya-szakaszoktól eltérően a két haladási irányt nem zöldsáv választja el, hanem mindössze egy gyorsan lebontható szalagkorlát, vagy pedig elmozdítható betonelemek. A legtöbb esetben a zöldsávot le is betonozták. A közelben minden esetben egy főút, vagy egy párhuzamosan futó autópálya található, amelyre az autóforgalmat terelhetik.
A reptér végén egy-egy első pillantásra befejezetlen pihenőhelynek tűnő betonozott területet építettek, amely a repülőgépek tárolását és megfordítását szolgálja. A repülőtér mobil katonai eszközök telepítésével válik teljessé. A közeli laktanyákban mobil radarberendezések és irányítóközpontok várakoznak indulásra készen. A leszállóhelyekhez külön kiépített út is vezet. Szükség esetén a kijelölt autópálya-szakaszokat 24 óra alatt komplett katonai repülőtérré lehet alakítani.
A második világháború utolsó hónapjaiban a szövetséges hatalmak légiereje használhatatlanná tette Németország katonai repülőtereinek jelentős részét. Az elpusztult repülőterek kiváltására a Luftwaffe az ország 1930-as években lezajlott útépítési programja során keletkezett autópályák használatát találta a leginkább kézenfekvő megoldásnak. Az autópályák nagyobb átalakítás nélkül is alkalmasak voltak a repülőgépek kiszolgálására. A háború lezárulta után a kettéosztott Németország a NATO és a Varsói Szerződés összecsapásának egyik legvalószínűbb helyszínévé vált, ezért mindkét német állam fenntartotta a korábban kialakított szükséghelyzeti reptereket, de sor került újabbak építésére is. Az NSZK-ban kezdettől fogva, míg az NDK-ban az 1970-es évek végétől került sor autópálya-szakaszok leszállópályává alakítására.[1] A hidegháborús készülődés során a semleges Svájcban is alkalmassá tettek egyes autópálya-szakaszokat repülőgépek fogadására. 1990 óta az autópálya-repterek elveszítették jelentőségüket, jelentős részük a lezajlott átépítések és fejlesztések következtében nem alkalmas többé repülőgépek fogadására.
Nem csak autópályákon, de egyenes főúti szakaszokon is jelöltek ki leszállópályákat. A kevés gyorsforgalmi úttal rendelkező Svédországban egyszerű vidéki utakat jelöltek ki reptérnek, ezeken rendszeres hadgyakorlatokat is tartottak. Az országutakra épült leszállópályák kiépítettsége sohasem érte el az autópálya-repterekét.
Autópálya | Ország | Település | Hossz | Állapot | Koordináták |
---|---|---|---|---|---|
Ausztria | Zeltweg | 2100 | (épült 1986-ban; használható) | é. sz. 47° 12′ 42″, k. h. 14° 45′ 04″ | |
Csehország | Měřín | 3000 | használható | é. sz. 49° 23′ 04″, k. h. 15° 55′ 42″ | |
Csehország | Vyškov | 3000 | használható | é. sz. 49° 18′ 00″, k. h. 17° 02′ 00″ | |
Észtország | Jägala | 2400 | használható | é. sz. 59° 23′ 52″, k. h. 25° 17′ 26″[2] | |
Észtország | Vatla | 2500 | é. sz. 58° 33′ 58″, k. h. 23° 48′ 11″[3] | ||
Horvátország | Soboli | Használható | é. sz. 45° 22′ 36″, k. h. 14° 30′ 36″ | ||
Németország | Ladbergen | 2100 | Megszűnt 2006 | é. sz. 52° 10′ 28″, k. h. 7° 46′ 11″ | |
Németország | Vechta | 3000 | Megszűnt 2006 | é. sz. 52° 43′ 00″, k. h. 8° 10′ 00″ | |
Németország | Holdorf | 2000 | Megszűnt | é. sz. 52° 38′ 00″, k. h. 8° 08′ 00″ | |
Németország | Münster | 2100 | használható | é. sz. 52° 04′ 00″, k. h. 7° 37′ 00″ | |
Németország | Delmenhorst | ? | Megszűnt | ||
Németország | Heidenau | ? | Megszűnt | ||
Németország | Troistedt | 900 | Csak a világháborúban használták | ||
Németország | Kirchstadt | 2400 | használható | é. sz. 49° 13′ 00″, k. h. 8° 58′ 00″ | |
Németország | Tarp | 2400 | használható | é. sz. 54° 37′ 00″, k. h. 9° 26′ 00″ | |
Németország | Owschlag | 2000 | használható | é. sz. 54° 26′ 00″, k. h. 9° 36′ 00″ | |
Németország | Zörbig | 5000 | Megszűnt | ||
Németország | Falkensee | használható | é. sz. 52° 41′ 00″, k. h. 13° 00′ 00″ | ||
Németország | Friedersdorf | használható | é. sz. 52° 19′ 00″, k. h. 13° 51′ 00″ | ||
Németország | Ruhland | Megszűnt | é. sz. 51° 26′ 00″, k. h. 13° 49′ 00″ | ||
Németország | Döbeln | Megszűnt | |||
Németország | Bademeusel | 2300 | használható | ||
Németország | Kessin | 3200 | részben használható | é. sz. 52° 15′ 00″, k. h. 12° 12′ 00″ | |
Németország | Herzsprung | 3000 | használható | é. sz. 53° 00′ 00″, k. h. 12° 36′ 00″ | |
Németország | Nordholz | 2500 | használható | é. sz. 53° 43′ 00″, k. h. 8° 40′ 00″ | |
Németország | Uthlede | Megszűnt | é. sz. 53° 21′ 00″, k. h. 8° 36′ 00″ | ||
Németország | Ahlhorn | 2600 | Megszűnt | é. sz. 52° 55′ 00″, k. h. 8° 10′ 00″ | |
Németország | Dülmen | 2500 | Megszűnt | é. sz. 51° 53′ 00″, k. h. 7° 20′ 00″ | |
Németország | Büren | 3200 | használható | é. sz. 51° 36′ 00″, k. h. 8° 33′ 00″ | |
Németország | Alpen | 3500 | használható | é. sz. 51° 35′ 00″, k. h. 6° 26′ 00″ | |
Németország | Mackenheim | 1900 | használható | é. sz. 50° 35′ 00″, k. h. 7° 03′ 00″[4] | |
Németország | Bad Kreutznach | 1800 | használható | é. sz. 49° 53′ 00″, k. h. 7° 57′ 00″ | |
Németország | Osterburken | 3000 | használható | é. sz. 49° 22′ 00″, k. h. 9° 26′ 00″ | |
Németország | Rottweil | 3000 | használható | é. sz. 48° 15′ 00″, k. h. 8° 39′ 00″ | |
Lengyelország | Goleniów | 2000 | használható | é. sz. 49° 23′ 04″, k. h. 15° 55′ 42″ | |
(Berlinka) | Lengyelország | Kliniska | használható | é. sz. 53° 26′ 00″, k. h. 14° 48′ 00″ | |
Svájc | Lodrino | 2000 | használható | é. sz. 46° 17′ 24″, k. h. 8° 59′ 27″ | |
Svájc | Münsingen | 2000 | használható | ||
Szlovákia | Patvaróc | 2000 | használható | é. sz. 48° 41′ 59″, k. h. 17° 52′ 19″ |
Magyarországon nincsenek olyan autópálya-szakaszok, amelyeken lehetséges lenne repülőgépek leszállása. Az interneten keringő városi legendák szerint kis átalakítással repülőgépek fogadására lehet alkalmas az M5-ös autópálya Gyál, illetve az M7-es autópálya Székesfehérvár melletti szakasza. Bizonyos hírek szerint a 6-os főút Szekszárd melletti 4 sávos szakasza is ilyen jellegű üzemeltetésre lett kiépítve. (Az út egyébként szinte végig kétsávos).
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.