Aeneis
Vergilius Kr. e. 1. századi latin eposza From Wikipedia, the free encyclopedia
Vergilius Kr. e. 1. századi latin eposza From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Aeneis (ejtsd: aineisz [restituált], éneisz [erasmida]) Vergiliusnak tulajdonított Kr. e. I. századi eposz, amelyen költője Kr. e. 29-től egészen Kr. e. 19-ben bekövetkezett haláláig dolgozott.
| Aeneis | |
 | |
| Dido halála. Miniatúra a Vatikáni Apostoli Könyvtár egyik legrégebbi Aeneis-kódexéből | |
| Szerző | Vergilius |
| Eredeti cím | Aeneis |
| Megírásának időpontja | Kr. e. 19 |
| Nyelv | latin |
| Témakör | Aeneas bolyongásai és Itáliába jövetele |
| Műfaj | eposz |
| Részei | 12 ének |
| Kiadás | |
| Magyar kiadás | Vergilius: Aeneis (ford. Lakatos István), Európa Könyvkiadó, Budapest, 1962, 308 p |
| Külső hivatkozás | http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.htm |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Aeneis témájú médiaállományokat. | |
Hatalmas művét, amelyen Vergilius tizenegy éven át dolgozott, végrendeletében elégettette volna. Augustus császárnak a végrendelet végrehajtójához intézett parancsa mentette meg a művet a tűzbevetéstől. Vergilius döntésének oka az volt, hogy úgy vélte, még mindig nem ért el az írásművészet oly magas csúcsára, hogy témáját, Aeneas (magyar fonetikus átírással Éneász) történetét méltóképp megénekelhesse. E művében – amely a viszontagságok ellenére is többé-kevésbé befejezett állapotban maradt fenn az utókor számára – nagyra törőbb célt tűzött maga elé, mint eddig bármikor: bemutatta a leendő római ereklyék megmentését Trójából, Aeneas útját Itáliába, és győzelmét mindazon hatalmak felett, amelyeknek alapítói tettének ellenszegültek.
A mű terjedelme tizenkét ének, művészien felépítve úgy egészében, mint részleteiben is. Az eposz első felében olvasható Aeneasnak, Venus fiának útja Itália felé, és rögtön az első énekben a cselekmény közepébe cseppenünk: Aeneast, már látótávolságban Itália partjaitól egy vihar visszasodorja Észak-Afrika partjaihoz. A második ének Trója pusztulásáig nyúl vissza, ahonnan Aeneas kíséretével elindul; a harmadik a Szicíliáig megtett utat írja le; a negyedik Karthágó alapítójának, Dido királynőnek nagy elterelő kísértését mutatja be, s azt, hogyan hal meg Dido, miután csábítási kísérletével kudarcot vall; az ötödik a Szicíliában töltött békés időről számol be, amely az Aeneas apja, Anchises tiszteletére rendezett játékokkal telik el. A hatodik a Cumaeből az alvilágba tett utat ábrázolja, ahol feltárul előtte leszármazottjainak jövője. A további hat énekben folynak a harcok Latiumért, azért a földért, ahol az Aneiasz által megalapított Róma erős nemzetté fog emelkedni.
Vergilius az Aeneisben azáltal érte el költészetének legmagasabb fokát, hogy még mélyebben merült el a nyelvben, mint azelőtt. Példa erre a nyolcadik ének befejező sora, amelyen Vergilius ókori kritikusai, a grammatikusok, megbotránkoztak:
| „ | sarjainak sorsát-hírét vállára felöltvén. | ” |
– Aeneis, VIII.731 | ||
Amit itt Aeneas a vállára vesz, az a pajzs, amelyet Vulcanus a leendő Róma történetéből vett képekkel díszített. A valóságban a pajzzsal történik meg az, hogy vállra emelik. Egy másik példa, a hatodik énekből, amelyben Aeneasnak és vezetőjének, a cumaei Sibyllának az alvilágba vezető útját írják le:
| „ | Ībant obscūrī sōlā sub nocte per umbram | ” |
– Aeneis, VI.268 | ||
Szó szerinti fordításban:
mentek sötéten a magányos éjszakában az árnyakon át…
A jelzők felcserélése (ki vagy mi volt sötét, illetve magányos) itt nem szónoki játék, hanem annak a közegnek a felhasználása, amelyben a figurák mozognak: tárgy és kifejezés egy és ugyanaz. A harmadik nagyon jó példát mutat be a második énekből, ahol Laocoon sorsát írja le Vergilius, egyetlen sor fejezi ki azt, ahogy Laocoon épp egy bika feláldozásához kezd:
| „ | a pompás oltáron testes barmot készült bemutatni. |
” |
– Aeneis, II.202 | ||
Mi történt a bikával, miután a kígyók megtámadták Laocoont? A bikáról Vergilius nem tesz konkrét említést a mű további részében, de a Laocoon kínlódását leíró részből következtethetünk rá:
| „ | Mint sebesült bika bőg, mely rosszul kapta a taglót s oltárától elszabadulva kirázza nyakából. |
” |
– Aeneis, II.223–224 | ||
A latin eredetiben figyelemre méltó a hangfestés a sok „u” hang által:
| „ | quālis mugitus, fugit cum saucius āram taurus et incertam excussit ceruice secūrim |
” |
– Aeneis, II.223–224 | ||
Végezetül egy példa a Vergiliusra igen jellemző irónia, nyelvi játékosság köréből: amikor Dido királynő az Aeneas iránti szerelméről beszélve azt mondja:
| „ | Huic ūnī forsan potuī succumbere culpæ | ” |
– Aeneis, IV.19 | ||
e megoldás kétértelműségét az 'uni' névmás nemtől független volta teremti meg, amíg a királynő ki nem mondja az utolsó szót, a mondata szó szerint azt jelenti: „Ennek az egynek szívesen alája feküdnék”, amit az olvasó nem érthet másra, csak Aeneasra, akire az 'uni' mindenképpen vonatkozhat. Végső csattanóként azonban a királynő hozzáteszi: „culpae”, és így a mondata azt jelenti: „Ennek az egy bűnös csábításnak szívesen engednék”, és így már a szerelméről beszél. Mindazáltal a szórendet nem tarthatjuk véletlennek, a kicsiny megtorpanás a záró spondeus előtt ezt a szép játékot a szavakkal úgy engedi meg lefordítanunk: „Ennek az egynek (ti. a férfinak) szívesen engednék, de hát az bűn volna”. Jellemző, hogy a szakirodalomban komoly viták folytak arról, hogy vajon tényleg érthette-e így a szerző, mert tudomásunk szerint Rómában a hagyományos testhelyzetben a nő feküdt fölül.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
