![cover image](https://wikiwandv2-19431.kxcdn.com/_next/image?url=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/a6/Fangio-MB-W196-3lMotor-1986.jpg/640px-Fangio-MB-W196-3lMotor-1986.jpg&w=640&q=50)
1954-es Formula–1 világbajnokság
5. Formula–1-es szezon / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az 1954-es Formula–1-es szezon volt az 5. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1954. január 17-étől október 24-éig tartott, kilenc futamot rendeztek ez idő alatt.[1] Kikerült a versenynaptárból a holland nagydíj, amely mindössze 2 szezont élt meg. Visszakerült viszont a spanyol nagydíj, így 1951 után másodszor rendeztek futamot Pedralbesben.
1954-es FIA Formula–1 világbajnokság | |||
![]() | |||
Juan Manuel Fangio a Mercedes W 196-tal 1986-ban | |||
Egyéni világbajnok | |||
![]() | 42 | ||
A sportág első többszörös bajnoka, a kétszeres világbajnok Alberto Ascari elhagyta sikereinek csapatát, és a Officine Alfieri Maserati csapathoz igazolt. Az évad első három versenyét kihagyta, ezzel gyakorlatilag még azelőtt kiszállt a világbajnoki csatából, hogy az elkezdődött volna. Így a Ferrarinál előtérbe került Nino Farina, a sportág első világbajnoka. Bár címvédő évében csak negyedik lett, 1952-ben Ascari mögött második, 1953-ban pedig Ascari és Fangio mögött harmadik lett a bajnokságban, jelezve, hogy még mindig kész a bajnoki címért harcolni. De előtérbe került a fiatal Mike Hawthorn is, aki első Ferraris évében szerzett futamgyőzelmével hívta fel magára a figyelmet, és akit a brit közlemény is nagyra tartott, mivel ő volt az első nem argentin vagy olasz győztese a sportágnak, és az angol autóversenyzés előtérbe kerülését várták tőle. A Ferrari harmadik versenyzője az argentin José Froilán González volt, aki 1951-ben megszerezte a Ferrari első futamgyőzelmét és világbajnoki bronzérmes lett a Ferrarival, két Maseratinál töltött év után tért vissza Enzo Ferrari csapatához. Azonban mindhármuknál nagyobb esélyesnek tartották az argentin versenyzőfenomént, Juan Manuel Fangiót, aki három Formula–1-ben töltött évadja során egy világbajnoki arany- és két ezüstérmével a sportág legeredményesebb versenyzőjének számított Ascari után, de sokan már ekkor is a legnagyobbként emlegették (amire később rá is szolgált). Emellett a Maserati is eléggé megerősödött ahhoz, hogy az elmúlt két évben domináns Ferrarival felvegye a versenyt.