Predinasztikus kor

A predinasztikus kor Egyiptom történelmében a dinasztiák korát megelőző időszak. Széles értelemben véve az egyiptomi őskőkorszak is ide tartozik, de általában csak az újkőkorszak végétől számítják ezt az időszakot.

Őskőkori, mintegy 100 000 éves kovaeszközök Théba területéről

Leletek a korai predinasztikus korból; i. e. 5. évezred, Felső-Egyiptom, Badari-kultúra

Narmer palettája

Béka szobra, andezit porfir, késői predinasztikus kor – korai I. dinasztia

Az újkőkor

A Würm-glaciális (kb. i. e. 10 000-ig) után elsősorban klimatikus változások nyomán kialakultak a csiszoltkő-korszak legkorábbi szakaszában a Nílus völgyében a helyhez kötött, élelmiszer-termelő kultúrák. I. e. 5000 körül kezdődött Egyiptomban a mintegy ezer évig tartó újkőkor, amelyről a nyugati deltavidék szélén Merimde, Heluán, Tasza és Fajjúm; Felső-Egyiptomban pedig a Deir Dasza és Tarifi elnevezésű régészeti kultúra tanúskodik. Akkoriban kezdődött az állatok (különösen a juhok, kecskék, marhák és sertések) háziasítása, a gabona és köles vadon termő fajtáinak termesztése; az állattenyésztés és a földművelés fokozatosan kiszorította a vadászatot és a gyűjtögetést. A merimdei leletből, a sövényfalú, feltehetőleg gyékénnyel vagy nádkötegekkel fedett kunyhók elhelyezkedéséből, a gabonatárolókból már közösségi létre lehet következtetni. Külön temető, a későbbi egyiptomi életből oly sokat eláruló sírkamra még nem volt, a halottakat a házak közelében zsugorított testhelyzetben, felhúzott lábakkal temették el a homoksírba, néhány gabonaszemet helyezve melléjük.

A kőrézkor

A kb. 4000-től 3000-ig tartó chalkolitikum (kőrézkor) egyik bizonyítéka a felső-egyiptomi Badari-kultúra (i. e. 4000), itt bukkantak fel a Nílus-völgyben az első rézeszközök. A réz megjelenése lényeges változást hozott, akkor is, ha a használati tárgyak továbbra is elsősorban kőből és agyagból készültek. A nád-, vagy agyagkunyhókban már faágyakban, derékaljon, bőrpárnákon aludtak, a halottakat külön temetőben földelték el olyan kör alakú sírokban, amilyenek a kunyhók voltak, most is embriótartáshoz hasonlóan, összezsugorított alakban, de már nyakláncokkal és karkötőkkel ékesítve, melléjük helyezték agyagkorsókban az isteneknek szóló áldozatot. A lelet leggazdagabb sírjában elefántcsontból faragott tárgyakat találtak, apró kenőcstartó edényeket, állatfejben végződő nyeles kanalakat, durván faragott, vagy agyagból égetett szobrocskákat alaktalan végtagokkal, kimeredt szemmel. A fegyverleletek kovahegyű nyílvesszők és hajítófák.

Nagada-kultúra

Bővebben: Nagada-kultúra

A Nagada-kultúra felső-egyiptomi régészeti tipológia, a dinasztikus korokat megelőző dél-egyiptomi eszköztárak gyűjtőneve. Alapvetően a késői újkőkorszak és a kőrézkor határa, egyben az ókori Egyiptom történetiségének kezdete, mivel az első írásos emlékek is ebből a korból származnak. A Nagada kultúra három jól elkülöníthető szakaszra oszlik, a Nagada I, Nagada II és Nagada III periódusokra. Ezek közül az első a korai predinasztikus korszak, a második kettő a protodinasztikus korszak.

A Nagada II kultúrát egyes szerzők a „00. dinasztia” jelzővel illetik, elkülönítve a 0. dinasztia korától. A kettő között az a különbség, hogy a leletek alapján már a 00. dinasztia korában is voltak államok Egyiptom déli részén, de uralkodóik, vagy a királyok sírjai nem ismertek. Írásos emlékek hiányában ezek valószínűleg ismeretlenek is maradnak. A 0. dinasztia korszaka már történetinek minősül, mivel megjelenik az írás. Ezek a feliratok nehezen értelmezhetők, nagyon sok a bizonytalan pont bennük, de legalább sejtéseink lehetnek a korszak uralkodóiról, akiknek sírját fel is tárták Umm el-Kaábban.

A 00. dinasztia korszaka a Nehen, Abdzsu és Nagada egyesítését megelőző kor. Az U-j jelű sír tulajdonosát, I. Skorpió királyt néha ide, néha a 0. dinasztiába sorolják.

Protodinasztikus kor

Bővebben: 0. dinasztia

Mivel Egyiptomnak egyetlen folyója van, a Nílus, amely a talaj termékenységét áradásai révén biztosítja, ezért a kis faluközösségekben élő parasztok számára létfontosságú kérdést jelentett a Nílus áradása folytán keletkezett megfelelő vízmennyiség. A „magas Nílus” áldásnak számított. A folyam vízállását már igen korán rendszeresen mérték, és az évi vízmennyiség szabta meg az adókat (A mérőeszköz a nilométer volt.) A víztömeg szabályozása tehát élet vagy halál kérdésévé emelkedett, a feladat a társadalmi erők összefogására kényszerítette a lakosságot, következésképpen még inkább helyhez kötve a földművelőket. Amíg Felső-Egyiptom lakói többnyire keleti hamita állattenyésztők voltak, Alsó-Egyiptomot továbbra is nyugati hamita-berber parasztok lakták. A IV. évezred végén kelet felől semita törzsek vándoroltak be a Deltavidékre, majd lassan beolvadtak a régebbi lakosságba.

A IV. évezredben Észak- és Dél-Egyiptom törzseiből kisebb politikai-hatalmi központok – Nagada, Nehen (Hierakónpolisz) és Tini (Thinisz vagy Thisz) – jöttek létre, amelyek harcoltak egymás ellen, míg végül megszületett az egységes felső-egyiptomi királyság, amelynek Hierakónpolisz (egyiptomi nyelven Nehen) lett a székhelye. Királyai észak felé terjeszkedtek, Nagadát is a birodalomhoz csatolták, majd Thinisz és Abüdosz környékére helyezték át rezidenciájukat. Innen irányították a további hódító hadjáratokat egyrészt a Deltában, másrészt délen egészen az első kataraktáig. A déli királyság, amelynek jelképes ura Hór isten volt, valamint az északi, Széth királysága többször állhatott egymással harcban. Északon Pe, a később Dep várossal összeolvadva Buto néven ismert település volt a központ. E városnak Uadzset (vagy Vádzset, Jaret, Ureusz) kobraistennő volt a főistene.

Bővebben: Fáraó

Hogy miképpen került a hatalom Nehenből Tini (Thisz) városába, nem tudni, de alapvetően két verzió lehetséges. Az első szerint a Nehenben székelő királyok az ősi kultúrközpont, Nagada közelébe tették át székhelyüket, miután megfelelően pacifikálták a tartományt. Így egyben bázishoz jutottak az alsó-egyiptomi hadjáratokhoz. Még északabbra talán nem mertek költözni, s jelenlétüket csak Ineb-Hedzs (a későbbi Memphisz) alapításával erősítették. E feltevés azt is megmagyarázza, miképp maradhatott Nehbet istennő Felső-Egyiptom védnöke akkor, amikor Ré és Hór tisztelete vált általánossá. Hór (Hórusz) isten szinte azonosnak tekinthető Nehem várossal, a királyi titulatúrát pedig a III. dinasztiáig nem érintette a Ré-kultusz. Ezenkívül a székhely politikai megfontolásból történő áttelepítésére Egyiptom későbbi történetében is találunk példát - mintegy kétszáz évvel később a felső-egyiptomi uralkodóház Ineb-Hedzs (később Memphisz) városba, messze északra tette székhelyét, a meghódított tartományba.

A másik lehetséges változat az, hogy a Nagada-II. államának uralkodóházában Nehen fennhatósága alatt is élt az elszakadás vágya, melyet végre is hajtottak, majd magát Nehent is bekebelezték. Ez az eseménysor azonban nehezen illeszthető be a nagyobb léptékű folyamatokba, úgymint a kultúra elemeinek megfigyelhető terjedése, valamint a stratégiai és gazdasági tényezők.

A hagyomány Narmer királynak tulajdonítja az érdemet, hogy egyesítette a Két Földet. Narmer neve a hierakónpoliszi Hórusz-templomban talált híres palettákon jelenik meg először. Narmer király palettája az Egyiptomi Múzeumban található – melynek egyik oldalán a király Felső-Egyiptom, a másikon Alsó-Egyiptom koronáját viseli. Ez a bizonyítéka annak, hogy Narmer már meghódította Északot. Az új állam mindkét ország jelképét felvette, egyesítette a kétféle koronát, és a fáraó védőisteneinek nyilvánította a kígyót és a keselyűt. Narmert Felső-Egyiptomban, az abüdoszi királyi nekropoliszban temették el. Narmer és az őt követő uralkodók alkotják a „nulladik dinasztiát”, amely i. e. 3200-tól 3065-ig állt az ország élén (protodinasztikus kor). A korszak eredménye a hieroglif írás kialakulása is. Nem állapítható meg, hogy ebben az időben a kultúrközpontok mennyiben tekinthetők államnak, vezetőjük már király volt-e, vagy csak törzsfő.

A kőrézkori királyságok

A kőrézkori királyságokban a földművelés már elsődleges élelemtermelő tevékenység. Egyiptom ekkortól kezdve nemcsak hogy önellátó, de fő kereskedelmi célpont is, mert mindig volt terményfelesleg, melyet cserélhettek. Ebből származott a kor gazdagsága, mely az adott idő szintjén példátlan mértékű. E gazdagság tette azután lehetővé, hogy az uralkodók kiterjedt hadjáratokat vezessenek szerte a Nílus-völgyben, Líbyában és messze Jam országáig, mely a negyedik zuhatagtól délre fekszik, és nem a hadjáratok következménye volt Egyiptom jóléte. (Igaz, e hadjáratok nem tényszerűek, csak hipotetikusak, de Dzser király embereinek núbiai jelenléte bizonyított, s semmi okunk feltételezni, hogy ő lett volna az első.)

Az I-II. dinasztia kora a külső hadjáratok mellett a folyamatos belső konfliktusok ideje is, amikor a két ország szinte állandóan hadilábon állt egymással. Az első dinasztia egyik első uralkodója - minden bizonnyal Narmer, vagy talán már II. Skorpió - meghódította ugyan Alsó-Egyiptomot, de az északi ország ezután mintegy kétszáz esztendőn át szakadatlanul próbálkozott függetlensége visszaszerzésével, ami néha sikerült is. Több északi uralkodó neve ismert, akik a thiniszi első dinasztia ideje alatt trónoltak, s néhányat a második dinasztia idejéből is. Az utolsó, de elemi erejű felkelés a második dinasztia végén, Haszehem (vagy Khaszekhem) alatt tört ki, aki leverte a lázadást, s tízezerszámra gyilkoltatta le az északiakat. Haszehem két szobortalapzata ismert, melyen konkrétan is megnevezi a bosszú áldozatainak számát: az egyiken 48 205, a másikon 47 209 emberről találunk híradást. A tragikus végzetű felkelés után Alsó-Egyiptom immár végleg elvesztette önállóságát, beolvadt az egyiptomi Birodalomba, melyet a későbbiek folyamán a nemrégiben alapított északi Ineb-Hedzs városból kormányoztak. Feltehető, hogy Haszehem e győzelem után vette fel új Hór-névként a Két Hatalom felkelése jelentésű Haszehemui (vagy Khaszekhemvej) nevet.

Bővebben: Thiniszi kor

Az I–II. dinasztia kora - bár Manethón révén a dinasztikus korba tartozik - valójában még semmiben sem tér el a korábbi időszak viszonyaitól. Az igazi változás az Óbirodalom első uralkodójával, Dzsószerrel kezdődik.

Bővebben: Egyiptomi Óbirodalom

Források

• Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 97. o. ISBN 963-85773-5-5
• Világtörténelmi kisenciklopédia. Főszerk. Walter Markov et al. Budapest: Kossuth. 1973. = Korszerű Társadalmi Ismeretek Könyvtára.
• Alessandro Bongioanni: Ókori civilizációk, Egyiptom. Gabo Kiadó 2003.
• Szabó R.Jenő: Egyiptom. Panoráma Kiadó 1979.
• Baines, John, Málek, Jaromír. Az ókori Egyiptom atlasza, ford. Udvarhelyi László (magyar nyelven), Budapest: Helikon Kiadó Kft.. 1. kiadás: ISBN 963-208-068-8, 2. kiadás: ISBN 963-208-642-2 [1992] (2000)

• Nicholas Reeves: Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája. Cartaphilus Kiadó 2002.

• Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap